20 éve működik amatőr színjátszó csoport Tabdin, akik a település önállóságának 70. évfordulója alkalmából Színház az egész színház címmel egy újabb nagysikerű vígjátékkal rukkoltak elő. Előadásukkal felléptek már Tabdi mellett Akasztón is, sőt hamarosan Csengődre is ellátogatnak. A darabot ezúttal is Picard Tünde, a Faluház vezetője írta és rendezte, akit a színházművészet szeretete és továbbadása inspirál évről évre. Sikerüket mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 2018-ban a székesfehérvári VII. Paál István Fesztiválon megtartott Országos Amatőr Színjátszó Találkozón a zsűri különdíját is elnyerték.

Picard Tündével beszélgettem.

Hogyan és mikor alakult meg a Tabdi Amatőr Színjátszók Csoportja?

20 évvel ezelőtt alakult az első gyermekszínjátszó csoport, mivel akkor még a községeknek nem volt lehetősége különböző mesejátékok megvásárlására. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy verbuváljunk egy gyerek színjátszó csoportot. Kezdetben 12 kisgyerekkel indultunk, majd az évek során egyre többen csatlakoztak. 2000-ben körülbelül 28 diák járt hozzánk, akikkel többnyire a helyi Falunapon léptünk fel, de évzárókat is csináltunk a gyerekekkel. 2006-ban az egyik próbánk után odajött hozzám néhány szülő, akik azt szerették volna, hogy alapítsunk egy felnőtt színjátszó kört is. Kezdetben 8-an vagy 10-en lehettünk. Legelőször egy gyermek népmesét dolgoztam fel, melynek cselekményét humorral fűszereztem. Mikor először színpadra álltunk ezzel a darabbal a Falunapon, már akkor tudtuk, hogy nem ez lesz az utolsó alaklom. Ezután íródott meg a felnőtt színdarab, mely egy 35-40 perces kis török színdarab volt. A történet Isztambulban játszódott, hastáncos ruhákkal, díszletekkel. Tulajdonképpen ekkorra datálódik a felnőtt színjátszó szakkör indulása. Gyermekszakkörünk sajnos időközben megszűnt, mert nagyon megfogyatkozott a diákjaink száma – mivel a felső tagozat megszűnt településünkön -, azonban felnőtt csoportunk továbbra is töretlenül hódít. Eleinte továbbra is csak itt helyben a Falunapon léptünk fel, majd idővel, ahogyan egyre több településre hívtak minket fellépni, elkezdtünk tájolni. Tehát abszolút elmondható, hogy egy helyi értékként kezdtünk el működni, tevékenykedni.

Kik alkotják a csapatot?

Jelenleg 12 fővel működünk. Színház az egész színház című vígjátékunkban Daningerné Németh Beatrix, Lengyel Dóra, Kis Anett, Kis Edina, Picard Endre, Kiss Lászlóné Hetényi Szilvia, Biloscsuk Izabella, Endre Norbert, Léder Kornélia, Fodor Zoltán mellett jómagam is színpadra lépek.

Legfiatalabb tagunk 25, míg a legidősebb 55 éves. De ez nagyon jó, ennek mi nagyon örülünk, mert így több karaktert is eljátszhatunk, nem vagyunk megkötve. Ezt úgy értem, hogy a fiatalnak nem kell idős embert játszania és így fordítva. Ez így a legjobb, hiszen mindannyian mások vagyunk. 

A kiváló díszletet időről időre Fodor Zoltán álmodja meg és készíti el, míg a hangosításban Fábián Petra van a segítségünkre.

Hogyan, milyen formában működik a felnőtt színjátszó csoport?

Önfenntartók vagyunk. Terembérletért szerencsére nem kell fizetnünk, hiszen az önkormányzat maximálisan támogat minket, sőt olykor még dekorációs segítséget is kapunk. De nem az önkormányzat az egyetlen, hiszen a faluban még sokaktól kapunk valamilyen felajánlást, támogatást, segítséget. Péntekné Csilla és Lengyel Pálné például ingyen varrják meg a fellépő ruháinkat, de sokszor a kosztümöket is fillérekért kapjuk, rendeljük, míg a díszletet a párom, Fodor Zoltán festi és varrja meg.

Általában milyen téma köré szerveződnek az előadásaitok? A színdarabok megírásakor honnan, miből merítesz ötletet?

Egy könyv, egy ötlet, vagy akár egy jól elkapott pillanat is képes beindítani a fantáziámat. Egyszóval jön egy ihlet, amit aztán én továbbgondolok, idővel formálódik egy kicsit, majd végül összeáll a színdarab. Mivel már nagyon jól ismerem a csapatunkat, tudom, hogy kire milyen karakter illik a leginkább. Tudom, hogy ki miben erős, ki miben fantasztikus, tehát én rájuk alakítom az egész színdarabot. Ezáltal maga a színdarab is olyanná válik, amelyben a szereplők maximális teljesítményt tudnak nyújtani, szinte brillíroznak.

Először a darab címét találod ki, vagy maga a színdarab adja a címötletet?

Legelőször a színdarab áll össze, hogy melyik mennyi idő alatt, az sok mindentől függ. Általában évente szoktam új történetet írni, azonban a Szekrény című színdarabunk, mellyel a székesfehérvári VII. Paál István Fesztiválon megtartott Országos Amatőr Színjátszó Találkozón a zsűri különdíját is megnyertük rendkívüli nagy sikert aratott térségünkben is. Sok helyre hívtak minket fellépni, szóval addig nem is kezdtem új darab írásába. Ezt követően egy kicsit nagy feladatnak éreztem a jelenlegi darab megírását, mert tartottam attól, hogy a Szekrény című darabunk sikerét lehet, hogy nem tudjuk majd „megugrani”. Azonban örömmel mondhatom, hogy a közönség visszhangjából ítélve úgy tűnik, hogy ezzel a színdarabbal is sikeresek vagyunk. A kezdeti 2-3 fellépés után, most már ott tartunk, hogy 10-13 fellépést is megcsinálunk egy-egy darabbal. A legnagyobb kihívást talán az jelenti, hogy egy-egy fellépésen mindenki részt tudjon venni, hiszen ezt mi saját és mások szórakoztatására, teljesen ingyen végezzük szabadidőnkben. Általában hetente kétszer próbálunk, premier előtt azonban még többet. Mindezen túl, azért is vagyok nagyon büszke a csapatunkra, mert például a becsületkasszába befolyt összeget sem egymás között osztjuk szét, hanem legtöbbször díszletre, kellékekre, sminkre vagy parókákra költjük. Arra törekszünk, hogy minél szebbek legyünk a színpadon, minél különlegesebbek, tehát az egész minél színháziasabb legyen.

Leginkább mire van szükséged az inspirációhoz? Gyakran látogatsz el te magad is színházba, esetleg forgatókönyveket olvasol?

Leginkább a filmeket nézem meg. A show műsor elemei, és a fantasztikus elemek azok, amik inspirálnak. A mai modern színházi előadások repertoárjából merítkezni nemigen tudok. Gyakran meglepődve tapasztalom azt, hogy a társulatok többsége egyre inkább a naturális színházak felé megy el. Nincsenek kosztümök, díszletek. Nagyon modern az egész. Számomra ez egy kicsit olyan, mintha a színész meztelenül állna a színpadon, ahol csak a tehetsége jöhet át. Véleményem szerint a színház: a szereplőkből, a díszletből, a fényekből és a koreográfiából áll. Így kapunk csak egy igazi katarzist, egy élményt, amire aztán sokáig emlékezni fogunk.

Színdarab és forgatókönyvíróként egyértelmű volt számodra, hogy te is szerepelni fogsz?

18-19 éves koromban gyakran léptem fel különböző táncos produkciókban, szóval abszolút szereplőként kezdtem. Már akkoriban megfogalmazódott az igény egyfajta kabaré jelenet megalkotására, majd amikor megkaptam Tabdin a művelődésszervező munkakört, a gyerekeknek szervezett mesejátékok inspiráltak engem arra, hogy csináljuk valamilyen gyerekszínházat itt.

A Színház az egész színház című színdarabon mikor kezdtél el dolgozni, aztán mennyi idő volt, mire összeállt az előadás?

Mivel idén 70 éves Tabdi, ezért arra gondoltunk, hogy szeretnénk bemutatni a településünket, egyesületeinket, intézményeinket, hogy honnan hová jutottunk, mik az értékeink. 2019 júniusában kezdtem el írni ezt a darabot. A legrövidebb színdarabom eddig 35 perces volt, azonban idén pont egy 70 perces darabot sikerült megalkotnom. Maga az írás folyamata nagyon egyszerű számomra. ahhoz tudnám ezt hasonlítani, mint amikor valakinek a fülébe súgják az egészet, én meg szimplán csak lejegyzetelem azt. Azonban érdekes módon ennél a darabnál többször is leültem, átírtam, vagy konzultáltam az édesanyámmal, aki mindig segítségemre van. Szóval összességében ez a darab körülbelül egy hónapot vett igénybe. Persze aztán még az egészet le kellett gépelnem, sokszorosítanom kellett, majd szétosztani, így tulajdonképpen csak szeptemberben kezdtük el próbálni a darabot. Novemberre szerettünk volna elkészülni vele, de közbejöttek különböző szerepcserék, így egy kicsit elhúzódott az egész. Én nem hiszek a véletlenekben, de tulajdonképpen csak akkor tudatosult bennem, hogy ha már januárra elkészültünk a darabbal, akkor miért is ne kezdhetnénk mi a sort azzal, hogy településünk 70. születésnapját megünnepeljük. Mindezen felül úgy alakult, hogy a 70. születésnapra egy 70 perces darabot sikerült megírnom. Ez most egy nehezebb darab volt egyébként olyan tekintetben is, hogy nálunk legtöbbször a humor a fő téma. Most egy kicsit jobban megkínoztam a csapatot, ugyanis Shakespeare részleteket is tettem a szövegkönyvbe, amit a nyelvezete miatt valamivel nehezebb volt megtanulni. Arra szoktam kérni a csapatot, hogy a fellépés előtt 3-4 héttel már kívülről, fejből mondják a szöveget, ugyanis amíg ők a szöveg felolvasásával vannak elfoglalva, addig nem tudnak és nem is fognak játszani. Szerintem az is nagyon fantasztikus még a csapatunkban, hogy ők már nem úgy mennek fel a színpadra, hogy ha éppen nincs szövegük, csak állnak és várnak a színpadon, hanem használják a mimikát és a gesztusokat is, szóval tulajdonképpen végig benne maradnak a szerepükben.

Az egészben talán nem is a színdarab és a forgatókönyv megírása a legnehezebb, sokkal inkább a próbák és a fellépések összehangolása. Volt olyan tehetséges kis szereplőnk, aki például négy különböző szerepet is betanult és eljátszott, amikor valaki éppen nem tudott részt venni egy fellépésen a Szekrény című darabunkban.

A székesfehérvári verseny előtt voltam a legbüszkébb rájuk, amikor hihetetlen összetartásról tett tanúbizonyságot amatőr kis csapatunk. Azt hiszem akkor váltunk egy olyan igazi kis csapattá, amikor már együtt oldottuk meg az esetlegesen felmerülő problémákat, ezáltal közösen haladhattunk a kitűzött cél felé is.

Hogyan látod a csapat jövőjét?

Sosem nézem az éveket. Mindezt azért csinálom, mert szeretem. A sok boldog pillanat mellett mindig érnek minket apró nehézségek is, például: amikor valamelyik csoporttagunk kiszáll, elmegy. Ilyenkor nem csak az okoz nehézséget, hogy keresnünk kell valakit a helyettesítésére, hanem az is, hogy esetlegesen újra, vagy át kell írnom a színdarabot. A bonyodalmak ellenére azonban eszméletlenül jó érzéssel tölt el minket a sok taps, az elismerő szavak, vagy olykor egy-egy vállveregetés. Azt hiszem a többiek nevében is mondhatom, hogy ez egyfajta kábítószer számunkra, amivel az utóbbi időben egyre gyakrabban élünk. Bízunk benne, hogy következő fellépésünk alkalmával Csengődön is osztatlan sikert aratunk majd nézőink körében.

Kutyifa Icu 
Fotók: Beniczki Dávid