Immár tizedik alkalommal rendezték meg szlovákiai testvértelepülésünkön, Naszvadon a Polgármester Kupát január első hétvégéjén. Hat csapat vett részt a tornán: Magyarországról Kiskőrös, Rém, Felsőszentiván, Nagyigmánd, és Naszvadról kettő csapat: a Sport Klub Naszvad és a Slavia Naszvad. Városunk csapata megvédte a címét: a tavalyihoz hasonlóan ismét elhozta a kupát, és Kovács László a legjobb kapus címet is kiérdemelte.
A győztes csapat kapitánya, a kiskőrösi delegáció vezetője Pohankovics András alpolgármester volt, a csapat tagjai dr. Turán Csaba jegyző, Nikléczi Gábor és Pethő Attila képviselők, dr. Csanády Zsolt, Dedák Balázs, Füleki Antal, Hajós István, Kovács László, Mokrickij Viktor, Molnár Zoltán, Rózsavölgyi Zsolt, Szlovák Pál és Turancsik László voltak. Mint azt dr. Turán Csaba elmondta, a kiskőrösiek is felajánlottak egy különdíjat, melyet a legjobb naszvadi játékos kapott. – Szívélyes fogadtatásban volt részünk, a meccseket követően vacsorával kedveskedtek a házigazdák, amely a szokásokhoz híven kiváló hangulatban telt: értékeltük a mérkőzéseket, s már a jövő évi kupát tervezgettük. A májusi Városalapítók Napja keretében idén is megrendezzük a polgármester kupát, amelyre várjuk a naszvadi focistákat is.
Forrás: Kiskőrös Város