Havasiné Bánfi Ibolya újra Kiskőrösön járt és most arról beszélt, hogy tudunk befőzni és aszalni tartósítószerek nélkül.

-Hirdetés-

A hosszú előadás során először is felvázolta a nyers étkezés előnyeit, illetve példát is említett, hogy tudunk például nyers ételekből finom és laktató reggelit készíteni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ismét szóba jött a gasztropszichológia jelentősége: vannak pszichológusok, akik azon keresztül kezdik meg a páciensek kezelését, hogy mit esznek, hol, mikor, hogyan, kivel, merthogy étrendünk olyan sokat elárul rólunk, személyiségünkről, életmódunkról, mint öltözködésünk vagy a lakásunk.

Egészséges táplálkozás témájában manapság milliószámra lehet olvasni különféle irányzatokat, de azt tudnunk kell, hogy mindig olyan irányba változtassuk az étkezési szokásainkat, amelyről úgy érezzük, hogy az a szervezetünket energizálja. Ehhez tehát önmagunkat kell elősorban “kiismerni”.

A nyers ételeket viszont alapvető fontosságúnak tartja, hiszen a változatos étrend része, így az előadása végén bemutatta, hogyan tudunk tökfőzeléket készíteni illetve milyen összetevők szükségesek egy energizáló zöldturmix elkészítéséhez.

Taglalta az aszalt, cukormentes gyümölcsök és a befőzés minél természetesebb úton való elkészítésének módját – hiszen hőkezeléssel is el tudjuk érni azt a minőségű tartósítást, amiről sokan azt hiszik, hogy csak cukorral lehetséges.

A kóstoló természetesen most sem maradt el.

MEGOSZTÁS