Sok kisdiák várta a kiskőrösi KT Bem József Általános Iskolában is, hogy véget érjen a tanév és elkezdődjön számukra a nyári szünidő a VAKÁCIÓ. A tanévzáró ünnepség alkalmával az iskola udvarán gyűltek össze a diákok és tanáraik, hogy néhány hónapra elbúcsúzzanak az intézmény falaitól.

-Hirdetés-

Az eseményen az 5. osztályos diákok vidám műsorral kedveskedtek a megjelenteknek – felkészítő tanár: Papp György és Gauszné Szabados Eszter. Tanévértékelő beszédében Lasztovicza László igazgató elmondta, hogy az intézmény ebben a tanévben is sok sikert könyvelhet el. Több gyermek szerzett „B” és „C” típusú angol alapfokú nyelvvizsgát. Lehetett focizni járni, kézilabdázni, de judozni és sakkozni is. A kerékpárszakkör pedig minden évben sok sikeres versenyeredménnyel mutatja meg önmagát. Az iskolában az alsósok és a felsősök is népi táncot tanulnak. Meghatóak és szívhez szólóak voltak közös ünnepségeik, amelyből kiemelkedett az egész város számára tartott Nemzeti Ünnepünk március 15. Volt Saláta Napjuk, Karácsonyi ünnepségek, Halloweenük, Márton napjuk és Nyelvek éjszakája programjuk is. Az osztályok családi napokat, bulikat, sőt iskolai bálokat szerveztek. Sokan kirándultak, színházba vagy múzeumba mentek a tanévben. A búcsúzó ballagó diákok mellett az igazgató elköszönt ismét Muhariné Martin Máriától, Bácsiné Raffay Melindától és Czérna János főigazgatóhelyettestől. Megköszönte eddigi munkájukat és egészségben, boldogságban töltendő nyugdíjas éveket kívánt nekik. Az iskolában kedves hagyomány már, hogy ezen a napon ismerik el egy szerény ajándékkal a tanulói sikereket. A nyolcadikosok jutalmait a ballagáson adták át. Most kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeiért jutalomkönyvet vehetett át Horváth A. Gézáné igazgatóhelyettestől több diák.

Az ABACUS matematika verseny országos döntőjébe az iskola három csapata is bejutott, és elhozták az első három díjat. A 3. helyezett csapat: Fekete Milán, Horváth Gergő, Judák Gergő, Szabó Dániel, Torgyik Máté. A 2. helyezett csapat: Haskó Zsolt, Markó Milda, Nagy Bence Ákos, Pecznyik Fanni, Kovács János. Az 1. helyezett csapat: Andrási Marcell, Maglódi Norbert, Krajcsovicz Zalán, Lukács Kata, Szentgyörgyi Gergő.

Az Idegennyelvi Továbbképző Központ Origo Nyelvvizsga középfokú „C” típusának megszerzéséért vehett át Kurdi Petra 7. B osztályos tanuló és a „C” típusú próba alapfokú nyelvvizsgát sikeresen teljesítő Krajcsovicz Zalán, valamint Ladnai Lóránd 6. B osztályos diákok. A közlekedésismereti versenyen országos 9. helyezést ért el Tóth Balázs 7. A osztályos diák. A 2016/17. évi Bozsik Intézményi Program keretében négy tanuló kapott külön elismerést: U-9 Jáger Bence – 2. A, U-11 Csík Áron – 4. A, U-12 Szlovák Dávid – 6. A és U-13 Pszota Csongor – 6. B osztályos diákok. Birkózás sportágban a diákolimpia országos döntőjében bronzérmet szerzett Pap Máté 6. A osztályos tanuló. A nevelőtestület döntése alapján a „Jó tanuló, jó sportoló” díját idén Burka Janka kapta, aki kiemelkedő tanulmányi eredménye mellett judo sportágban az országos Diákolimpián bronzérmet szerzett. A Kiskőrösi Tankerületi Központ nevében Vágó Ferencné igazgató és Nagy-Apátiné Kuszli Beatrix igazgatóhelyettes elismerő oklevelet adott át Varga Gyulának és Lasztovicza László igazgatónak.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS