Második alkalommal került megrendezésre a Kiskőrös határában található Ökördi Szigetes-tavon a bojlis horgászverseny. Idén már rendeztek itt egy versenyt 10 csapat részvételével, most pedig 7 csapat mérte össze erejét.

-Hirdetés-

A két főből álló csapatok az Erdőtelek utáni részen található mintegy 6 ha-os vízen horgásztak augusztus 11-13-ig. A verseny főszervezője Bogáromi Ádám elmondta, hogy a résztvevők a három nap során nagyezrűen teljesítettek és több nagyméretű pontyot, valamint amurt is megakasztottak. A verseny során összesen 248,4 kg hal akadt horogra, ami 35 kg-os átlagot jelent csapatonként. A legnagyobb halat a Mázli Team csapata fogta egy 10,37 kg-os ponty volt. A legtöbb halat fogó csapatnak járó különdíjat a Carp Team Komák csapata vehette át, akik 23 halat szákolhattak meg.

A verseny végeredménye:

  1. Carp Team Komák – Szerbia 57,63 kg
  2. Mázli Team – Budapest 57,12 kg
  3. Big Carp Baits – Szeged 34,9 kg
  4. Carp Brothers Team – Budapest 27,93 kg
  5. Xfish Fun – Gödöllő 25,35 kg
  6. Big Grass Team – Dunapataj 24,53 kg
  7. Sa-Vi Team – Madocsa 20,94 kg

Filus Tibor

MEGOSZTÁS