A csettegő mint jelenség kapcsán mindenféleképpen érdemes elgondolkodni a 80-as évek szociológusainak mondatán: „A soltvadkerti polgár a szakszövetkezeten, a szőlőtermelésen keresztül polgárosodott, akár szőlőtermelő, akár iskolaigazgató, akár szerelő, mezőgazdasági mérnök vagy párttitkár.”  A gazdagodó lakosság (néha csak félig legális) vállalkozásai minden esetre az országos színvonal fölé emelték a település lakóit. A politikai élet ideológiai vezetői közül sokan éppen a vadkerti példa hatására vonták kétségbe az eddig hirdetett társadalmi rendszer igazságát.

-Hirdetés-

Aztán 1990 után nem csak a kijózanodás, hanem a nagy ugrás és ezzel együtt némelykor a bizonytalanság ideje jött el. Változott a termelés ezzel együtt a lakosság szerkezete. Hogyan látta ezt az iparos ember?
Az utolsó csettegőgyártó: Fogl András

A soltvadkerti Fogl András 1977 óta kisiparos. Gépszereléssel foglalkozik, de már az első évektől kapott csettegő megrendeléseket is. Aztán véget ért a csettegőgyártás, és a „csettegős generáció” együtt öregedett meg a járműveivel.

-Milyen helyet foglalt el a csettegő munkájában?
-Darabszámra nem sokat csináltam, de úgy évente kettőt-hármat — mikor milyen kereslet volt rá. Közben kiesett néhány év: 1982 és 1987 között személygépkocsi utánfutókat gyártottunk, munkagéppel nem foglalkoztunk. Hárman-négyen dolgoztunk itt. Nekem ez a jármű egyébként egy kihívás volt mindig: olyan csettegőt csinálni, mint a többi kisiparos, sőt: jobbat!

-Összesen hány csettegő hagyta el a műhelyét?
-Lehet úgy harminc darab. A vadkerti megrendelőkön kívül Halasra ment néhány.
-Milyen volt a Fogl-féle munkagép?
-Én nem csináltam benzinmotorral egy darabot sem, minden gépen Diesel-motor volt. Lényegesen nagyobbakat gyártottunk, mint a Kőszegiék. Nem is a plató volt nagyobb, inkább a motor és a futómű erősebb. Nőttek az igények: valamikor elég volt a tíz mázsa teherbírás (a Kőszegiéké 12-14 mázsát bírt el), de a 80-as években már valakinek ötven mázsa kellett. Átlagosan a mieink 25-28 mázsát bírtak.

-Volt szériacsettegője?
-Az én időmben már nem. Mindenkinek a saját kívánsága szerint, emellett pedig mindig megpróbáltunk tökéletesíteni rajta. Eljutottunk odáig, hogy meg tudjuk csinálni a tökéletest, de ez nincs arányban az árával.

-Mennyibe kerül a tökéletes?
-Nem árulok el vele nagy titkot: 2000 elején megcsináltam az utolsó csettegőmet, ami 1,4 millió forintba került.  Ehhez tudni kell, hogy akkor 555.000 forintot fizettem csak a motorjáért. Két hónap élőmunka gépekkel és több százezer értékű anyag — ez az ár nem magas. A Kőszegiék első csettegője 48.000 forintba került akkor, amikor egy új Zsiguli 80 volt. És az anyag-alkatrész ár közel sem érte el az elkészült gép árának a felét. Vadkerten az a réteg, aki a csettegőt nézte valamibe, mára teljesen kiöregedett: 70-80 évesek. Akkor ez egy óriási lépés volt, hiszen a Vermónel háti permetező után ez rögtön akár 12 hektó vizet vitt magával. Ha valaki még slagot is szerelt rá, az másodmagával 50 hektót kényelmesen elszórt egy nap.
-A XXI. században más idők járnak. Milyenek?
-Kezdődött a rendszerváltáskor. Ahogy megnyíltak a határok, rengeteg használt traktort hoztak be nyugatról. Az igazi nagy döfés a csettegő számára azonban az volt, amikor hitelre kezdték el árusítani a márkás munkagépeket. Megjegyzem: nagyon helyesen. Tehát a másfél-kétmilliós gépet 2-300 ezer forint letételével elviheti az illető és máris termelhet vele. Ez nálunk, kisiparosoknál nem ment, itt a megrendelő esetleg néhány hét haladékot kaphat, mert mi ebből élünk.

-Hogy történt a vizsgáztatás?
-Én is elvittem a járművemet a kihelyezett vizsgára, aztán később egyre nehezebb lett az ügy. Bonyolultabbak lettek a szabályok, de nem is mindegyik egyértelmű. Olyan szinten ment a kötözködés, hogy a végén kiderült: mindenki pénzt akar, de zsebbe, és akkor majd… Csináltunk például billenős kocsikat ezelőtt néhány évvel. Eljött a gépészmérnök, és 12.000 forintért adott egy szakvéleményt, hogy megfelel a biztonságtechnikai előírásoknak. Ezek után odaállunk a vizsgára, és erre azt mondja a vizsgabiztos, hogy kételkedik ennek a mérnöknek a szakmai tudásában, és hogy ő a diplomamásolatára kíváncsi.
-Igen, ezt megteheti…
-Na de milyen vizsgabiztos az, akinek nincs annyi műszaki érzéke, hogy „kimegyek, megnézem és látom”, hanem az aláírt papír után megy? Ez kötözködés. De aztán kivártuk azt az időt, amikor nem az a vizsgabiztos volt…

-A múltkor panaszolta, hogy eltűnnek a jó mesterember? Hová és miért?
-Mifelénk azt a műszaki gárdát, akinek lenne ehhez esze, tehetsége és ambíciója, azt elszívja a műanyagipar. Kitanul a gyerek szerelőnek, elvégzi jól az iskolát, de már nem vonzó a kisiparosi pálya, amikor a műanyagüzemben is el tud helyezkedni mint karbantartó-szerelő. Figyeli a gépeket, amik nagyritkán romlanak el. Javítás gyanánt meghúz néhány csavart. Ha kigyullad a piros lámpa, megolajozza, ha kigyullad a sárga lámpa, kicseréli a kopott elemet. Alig lesz olajos a keze és kényelmesen elvan — jó fizetéssel.

Vagy egyszerűen kimegy külföldre…

Káposzta Lajos