Avagy a bócsai őszi rendezvények tanulságai

-Hirdetés-

– a tapasztalatok szerint ilyen és ehhez hasonló fogalmakra is rá kell világítanunk, amikor térségünkbe turistacsoportokat hozunk. Nem sok programszervező tudja ugyanis, hogy a vendég nem csupán enni-inni, de nevetni és (ki hinné?) tanulni is akar. Következzenek tehát a „szakszavak”…

Tehát a „puncurka”: mint Bócsán tudni vélik, ez a hiteles helyi mértékegység a pálinkára vonatkozik, 2 cl-t jelent. Azaz: éppen „csak az ízijé!” Kisebb, mint a stampedli, ami 3 cl és jóval kisebb, mint a „bócsai mérték”, amely 3 dl (!) pálesz benyeldeklését jelenti az arcba — természetesen nem egyszerre, hanem úgy… folyamatában…Na de ne csak igyunk! Korábban már volt szó a Dutra-jelenségről: ahogy múlik az idő, egyre értékesebbek ezek a jószágok mifelénk. A másik nevezetes gépjármű a csettegő, mely úgy tűnik, újból erőre kap. Tettek érte megyei és soltvadkerti szinten egyaránt — nemrég például az egyik szériagyártót, Kőszegi László nyugdíjas lakatosmestert választották díszpolgárrá. Aki pedig ezt a jószágot Bócsán váltja aprópénzre (na jó: szatyor csokira), ő nem más, mint Bak Antal. Legutóbb a kecskeméti Bolyai Gimnázium diákjait furikázta az erdőben, több tételben. És igen: akadt, aki egy újabb körre is fennmaradt a gépjárművön, végig élvezve a következő csapattal is a mesés utat.
És ha már gimnazisták! Úgy tűnik, a diákoknak is célpontja lett a bócsai őszi fesztiválsorozat. Amellett, hogy szeptemberben Budapesten tanuló amerikai egyetemisták tették tiszteletüket a szüreti forgatagban, most a 15-évesek dacoltak halált megvető bátorsággal a disznóvágás kihívásaival. És bizony gyúrtak, daráltak, töltöttek… no meg jegyzeteltek és fényképeztek.

És itt vannak a betyárok!

Volt már róla szó kb. 10 éve, hogy a mohácsi busók „ne riogassák a látogatókat, hanem barátkozzanak és fényképezkedjenek velük”! Ugyanezt a tendenciát láthatjuk a Bócsára látogató hagyományőrző szilaj betyárok esetében: amellett, hogy saját böllércsapattal érkeztek, mosolyogva beszélgetnek minden vendéggel, szabad a fotózás és kézbe adnak néhány felszerelési tárgyat is.Kikity Attila és felsége, Klára Szabadkáról érkezett. Életcéljuk a délvidéki betyár hagyományok őrzése és megismertetése a nagyközönséggel. Legfontosabbnak az összefogást és a (betyár)becsületet tartják.

Mások a karikással való bánásmódot tartották a legfontosabbnak. Hiszen ez nem csupán a pásztorok, főleg a gulyások és a csikósok használati eszköze volt. A betyár kezében néha fegyvernek is minősült. Nem csoda, hiszen a gyakorlott betyár ki tudta vele rántani a szablyát vagy a pisztolyt a pandúr kezéből. A mai utódok azonban egyelőre a durrogtatást gyakorolták a bócsai sportpályán — köztük a mi gimnazistáink és egyéb, kezdő betyárpalánták is…

Adorján Zalán és csapata „versenyen kívül indult”. Egy formás kismalac forgott nyárson a tűz fölött. A fiatal korosztály technikásan oldotta meg a kombinált feladatot: a tűz igazi volt, de a nyársat ügyes villanymotor forgatta. Mint az adatközlőktől megtudtuk, a malac az iraki disznó sütő versenyről szökött meg, majd átmigrált a déli határunkon, de nem kapott menedékjogot… Valójában azonban Tóth Csabától van a jószág, aki „ebből a cikkből tudja meg, hogy adakozott a Bócsatorra”. Reméljük, nem haragszik meg érte!

Káposzta Lajos

MEGOSZTÁS