Az ünnepi műsort az Evangélikus Egyházi Óvoda Gyermekközössége és Nevelőtest

“Fent a felhő szélén,
egy angyal mindent lát.
Hogyan járnak a papíron
a színes ceruzák.
Fent a felhő szélén
egy angyal mindent lát,
hogy a világot a Földön,
gyerekek rajzolják.
Kicsiny, hegyezetlen,
színes ceruzák.”
A gyermekek a téli zimankóban lelkesen énekeltek, verseltek és csilingeltek, közben jókívánságaikat tolmácsolták a nézők felé. Ők most ezt rajzolták az ádventi est csillagos égboltjára…
A színpadról lejövet az ovisok meggyújtották az óvodavezetővel együtt az első gyertyát az óriási – szökőkutat formázó – ádventi koszorún, mely beragyogta az estét, és hangulatot adott a felállított sátrakban a szeretetvendégséghez. A gyermekek kedvencének, Tóth István – CSITTA – palacsintáinak nehéz volt ellenállni; az igazi fahéjas, fűszeres illat odacsábította az apróságokat.
Közben megérkezett a “Nagyszakállú”, (Lakatos Mihály) akinek a zsákjából előkerültek az apró édességek, melyek mosolyt és meglepődést is csaltak a gyermekek arcára. Még az odaérkező felnőtteknek is jutott belőle.
A szervezők köszönetszavát szeretnék tolmácsolni a lelkes Szülői Közösségnek, akik a dekorációban és az étkek előkészítésében derekasan helytálltak, a Művelődési Ház-, valamint az Önkormányzat munkatársainak a hangtechnika és az előkészületi munkák lebonyolításáért és Lénárt Tamásnak, aki a fénytechnikát szolgáltatta.
A karácsonyi díszbe öltözött sátorban sok finom falat mellett forró tea, kakaó várta a gyermekeket, a felnőtteket pedig forralt borral kínálták a vacogó hidegben.
Az estébe nyúló baráti beszélgetéseknek mindig közösségformáló ereje van. Ezek adják meg az ízét ezeknek az adventi esti alkalmaknak…amikor is a jelenlegi óvodások és szüleik mellett találkozhatnak egymással volt tanítványok, szüleik és nagyszüleik. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy a mai alkalom a Családok estje volt…amikor is az Ádventi időszakban értéke és élménye van az ilyenfajta összetartozásnak Soltvadkert város központjában. Az ádventi időszakban az elcsendesedésnek is fontos szerepe van… ezt tették ma a legkisebbek 9 órakor az evangélikus gyülekezeti házban betlehemes műsor keretében.
Ádvent mind a 4 vasárnapján óvodás zenés betlehemes szolgálattal örvendeztetik meg a gyülekezetet és a családokat az evangélikus imaházban.
Az evangélikus ovisok így várják a Megváltó születésének és a Szeretetnek az ünnepét…ez már hagyomány…27 éve…





