Az elmúlt év utolsó napján immár 16. alkalommal adták át a Petőfi-köteteket Kiskőrösön. A jeles eseményre most a művelődési központ színháztermében került sor a Szilveszter Társulat első előadása előtt.

-Hirdetés-

A polgármester Domonyi László beszédében elmondta, hogy régi vágya volt minél szélesebb körben átadni a köteteket. A művelődési központ teltházas közönsége előtt mondta, hogy komoly hagyományokra nyúlik már vissza a városban az a figyelmes megemlékezés, amely során az előző év újszülöttéinek Petőfi-köteteket adnak át. Ez a jeles esemény minden évben december 31-én történik meg, amikor a Magyarország területén az adott évben – most 2017. január 1-jén – született gyermekek megkapják a város ajándékát, a névre szóló Petőfi-kötetet. Az eseményen azok az egyéves gyermekek kaptak kötetet, akik ebben az évben a költő születésnapján, január elsején születtek Magyarországon. A város első embere köszönetét fejezte ki a kecskeméti házaspárnak és újszülött gyermeküknek, Bartuszek Liának, hogy eljöttek Kiskőrösre, hogy személyesen vegyék át a város ajándékát. 2017-ben 191 gyermek született a költővel azonos napon, január 1-jén, akik mindegyikét megkereste a Kiskőrösi Önkormányzat és felajánlotta a Petőfi-kötet a részükre. Közülük a kecskeméti család jött el, hogy személyesen vegyék át a megtisztelő személyre szóló egyedi sorszámmal ellátott kötet. Az ünnepi hangulatot Csővári Zsombor és Szappanos Emese verse, valamint a Szilveszter Társulat vidám éneke tette még emlékezetesebbé.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS