A kecskeméti Ciróka Bábszínház tartott január 16-án a Soltvadkerti Művelődési Házban „Egyszeri királyfi” címmel elődást. A nap folyamán három alkalommal adták elő a darabot teltházas érdeklődés mellett.

-Hirdetés-

A Ciróka Bábszínház közönségszervezője Seres Erzsébet elmondta, hogy Fabók Mariann bábszínházát láthatták az érdeklődők a színpadon, aki az egyik bérletes előadásukat mutatta be. Az előadó egyedül személyesített meg minden szereplőt melyez Nagy Árpád adta kísérőként a zenét. Az előadás eredeti címe a „Halhatatlanság országa”, mely egy magyar népmese. A mű feldolgozása a halhatatlanságról szól a gyermekek nyelvén, a népmese és a színházi dramaturgia segítségével. A korosztály tekintetében a mű az óvodásoknak és a kisiskolásoknak szólt. A társulat már mintegy 10 éve jár Soltvadkertre előadásokat tartani. A kezdetekben úgy látták, hogy sok szülőnek gondot okozhat az útiköltségek kifizetése, ezért határoztak arról, hogy akkor ők hozzák el a műsort a gyermekek közelébe. A tapasztalatok jók voltak, a Ciróka Bábszínház dolgozói megszerették a soltvadkerti helyszínt és a gyermekek is nagy szeretettel és érdeklődéssel tekintik meg azóta is az előadásokat. Az adott darabot az adott napon három alkalommal adják elő, melyet a soltvadkerti gyermekeken kívül megtekintenek a bocsai és a kiskőrösi fiatalok is. Az idei bérletben három előadás szerepel, melynek második alkalmát tartották most. Az évad utolsó bérletes előadását március 19-én adják majd Soltvadkertem, amikor a „Hogyan fogjunk csillagot” című előadást láthatják a gyermekek.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS