A Magyar Kultúra Napja programsorozat január 21-én, Kiskőrösön egy könyvbemutatóval kezdődött. A Zsinagóga épületében teltház előtt mutatta be Somogyi Györgyné Bergmann Mária a „Judit szerelmei” című könyvét.

-Hirdetés-

A volt pedagógus életpályáját – aki most íróként állt a nagyközönség elé – a Petőfi Sándor Városi Könyvtár igazgatónője, Turán Istvánné ismertette a jelenlévők előtt. Megemlítette, hogy a könyv cselekményei megtörtént eseményeket dolgoznak fel, a műben szereplő nevek azonban nem egyeznek meg a valós személyekével. A könyvtárigazgató úgy értékelte a könyvet, hogy az küllemében és tartalmában is igényes, melyet, ha valaki elkezd olvasni, akkor majd nem akarja letenni. Az eseményen Szabadszállásiné Irénke pedagógus és Somogyiné Marika részleteket olvasott fel a könyvből, majd kötetlen beszélgetés és a könyv dedikálása zárta az író-olvasó találkozót.

A könyv lektora, dr. Dedák István egyetemi tanár is értékelte a művet, akinek gondolatait Turán Istvánné osztotta meg a jelenlévőkkel:

„Mindenekelőtt mérhetetlen szomorúsággal tölt el, hogy a barátságtalan időjárás nem teszi lehetővé, hogy Somogyiné Marika könyvbemutatóján jelen legyek. Pedig olyan régóta készültem rá, mert tudom, hogy ebben a könyvben Marikának nem csak hosszú évek kemény munkája, hanem a szíve, és lelke is benne van. Amikor Marika felkért a könyv lektorálási, szerkesztési, javítási feladataira, azonnal igent mondtam, örömként és megtiszteltetésként ért a felkérés. Ám a feladat nehezebbnek bizonyult, mint azt előzetesen gondoltam, mert a cselekmények szála, a gondolatok egymásba fűzése lektorként annyira lekötötte a figyelmemet, hogy első olvasásra szinte lehetetlen volt a technikai feladataimra, a szerkesztési munkálatokra összpontosítanom. Ugyanakkor mindvégig örömmel töltött el az a hozzáállás, amellyel a könyv szerzője javaslataimat, észrevételeimet fogadta, még azokban az esetekben is, amikor megjegyzéseim a szigorú lektori teendők határán messze túlnyúltak.

A könyv az 1960-as évektől a rendszerváltásig kíséri nyomon Judit – a vidéki tanárnő – életének fordulatait, küzdelmeit, szerelmeit 38 izgalmas történeten keresztül. A megtörtént eseményeken alapuló történetek valósághű, és izgalmas lenyomatát adják a kornak. És ez különösen azok számára válik majd igazán érthetővé, kedvessé, nosztalgikussá, akik jóval a rendszerváltás előtt születtek. Ám a könyv a fiatalabb olvasók számára is kellemes kikapcsolódást kínál, hiszen a szerző egy olyan korba kalauzol bennünket, amelyek a fiatalabb generáció számára ma már sokszor érthetetlennek, elképzelhetetlennek tűnik. Számomra leginkább kedvessé és érdekfeszítővé a könyvet azok az üzenetek tették, amelyeket a szerző kimondva, vagy kimondatlanul közvetít az olvasó számára. Ezek az üzenetek olyan értékek jelentőségét hangsúlyozzák – mint például a tisztesség, a becsület, az őszinteség, az igazmondás –, amelyek a sikeres társadalmi és magánélet tekintetében egyaránt időtállóak.  És ez különösen fontos napjainkban, amikor a modern kor hevesen próbálja rongálni ezeket az értékeket, pedig nem kellene. Bár a sors megakadályozta, hogy a könyvbemutatón személyesen is jelen legyek, ám nem tudta megakadályozni azt, hogy lélekben most Marika mellett álljak, s jó szívvel ajánljam a könyvet mindazoknak, akik izgalmas, fordulatokkal teli, a jelen kor számára is tanulságokkal szolgáló novellákra, történetekre vágynak.
Nem fognak csalódni benne!”

A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb író-olvasó találkozót szerveznek február 1-jén, ezúttal a Kiskőrösi Petőfi Sándor Városi Könyvtárban: https://vira.hu/programajanlo/judit-szerelmei-konyvbemutato-2/

Filus Tibor

MEGOSZTÁS