Ahogy megérkeztem a terembe, elém raktak egy tucat tálcát, teli süteménnyel, hogy kezdhetem a zsűrizést! De a másik két férfiember is így járt: Kanyik Árpád és Fischer László — hozzám hasonlóan — ugyancsak megkapta a törp-sapkát, és nekiveselkedtünk a jeles tevékenységnek. „Ha már ez a feladat, lássuk el tisztességesen!”  

-Hirdetés-

Mindez a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató farsangi rendezvénye volt, mégpedig Soltvadkerten, a Szentháromság utcai központban. Akik pedig együtt ünnepeltek, azok a nevelésbe vett gyermekek és „szüleik” voltak. Amíg tehát dr. Bakosné Bácskai Krisztina és Fischer Lászlóné nevelőszülői tanácsadók a vendégsereget gardírozták, a férfinép kóstolt és zsűrizett.

Árpádról közben megtudtam, hogy ő kiskunhalasi és edzőként foglalkozik a gyerekekkel Vadkerten, Bócsán, Orgoványon és Páhin. Nála a fociedzés nem a versenyre készülésről szól, sokkal inkább a mozgáskoordinációról és a játék öröméről. Ezeknek a gyerekeknek ugyanis erre van szükségük…

László, a másik kóstoló mester nevelőszülő: saját lánya mellé egy másikat „lízingelnek” feleségével, aki ugyancsak ennél a szolgálatnál tevékenykedik. Közben odabent megindult az élet: indult a zene, irány befelé! A több mint harminc gyerek jelmezes felvonulása, bemutatkozása és a felnőttek törp-tánca után kihirdettük a süti-eredményeket. Nem bírt nagy befolyással: minden elfogyott. Közben tánc és vidám kavalkád zajlott a teremben, szülők és gyerekek nagy örömére.

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató várja a nevelőszülői munkát vállalók jelentkezését.

Káposzta Lajos

MEGOSZTÁS