A soltvadkerti Evangélikus Egyházi Óvodában „Mesenap” elnevezéssel társági mesemondó versenyt rendeztek. Az idei Mesenapra 39 érdeklődő gyermek jelentkezett – 14 KÖZÉPSŐ – ÉS 25 NAGYCSOPORTOS GYERMEK – Bócsáról, Erdőtelekről, Kalocsáról, Kecelről, Kiskőrösről, (4) Kiskunhalasról, Szankról és természetesen Soltvadkertről (2).

-Hirdetés-

A versenynek otthont adó óvoda vezetője Lakatosné Hachbold Éva elmondta, hogy a felgyorsult és digitális világunkban sajnos egyre kevesebb szabadidőnk van. A technológiai fejlődésnek számos pozitív hatása van, ám fontos, hogy tudjuk helyesen és mértékkel használni azokat, valamint gyermekeinket is erre kell tanítanunk. Sok szülő bízza gyakran „villanypásztorra” (televízióra, internetes mesenézésre, internetes játékokra, stb.) gyermekét, hiszen addig is a gyermek csendben van, nem zavarja a szülőt tevékenysége elvégzése közben. Ez sajnos rossz gyakorlat, mert a gyermekeinkbe már a korai években beleivódik ez a minta, és később is igényelni fogják ezt a kikapcsolódási lehetőséget, a meseolvasás, kirándulás, kerékpározás, társasjáték helyett. Az olvasással, mesehallgatással olyan mintát közvetítünk, amely nem csak hasznos, hanem a gyermek fejlődésére is nagy hatással van: a mesehallgatás során dolgozik a fantázia, bővül a gyermekek szókincse, választékossá válik beszéde. A mesék jó hatással vannak a gyermekek érzelemvilágára, megnyugtatják őket, jótékonyan hatással vannak a tudatra. A főként népmesét hallgató gyermekek olyan további érzelmeket és viselkedési mintákat kapnak a mesehallgatás során, amelyek tudat alattiban eltárolódnak, és későbbi életük során segíthetnek egyes döntések meghozatalában is. A mesehallgató gyermekek jó eséllyel válnak maguk is olvasó felnőtté, hiszen a mesehallgatás beépül a mindennapjaikba. Nagyon fontos, hogy ezt úgy vezessük be az életükbe, hogy az természetessé váljék, örömüket leljék benne, emiatt a későbbiekben is igényelni fogják. Mutassunk mi is jó példát: olvassunk gyermekeink előtt könyveket, magazinokat, tévézés helyett! A gyermek így azt látja, hogy a szülő szeret olvasni, és ez jobban hat rá, mint bármi más. A zsűri elnöki posztját Fekete Ferencné Ica néni látta el, orosz – történelem szakos tanárnő. A zsűri további tagja volt Pájer Ildikó a helyi művelődési ház igazgatója, Patakiné Török Anikó logopédus, aki az Önkormányzati Óvodák gyermekeinek beszédfejlesztését látja el, Bódiné Ferencz Tünde óvónő, aki a Soltvadkerti Óvodák Bocskai úti óvodájában oktat és nevel, Németh-Garami Helga édesanya, aki az Evangélikus Egyházi Óvoda Szülői Közösségének képviselője és Magyar Tamás hatodéves evangélikus teológus hallgató, aki ebben az évben Soltvadkerten tölti gyakorlati idejét, és reménység szerint június végén Nyíregyházán lelkésszé szentelik. Ezen a napon az „ezeregy éjszaka meséi” repítenek bennünket a mesék birodalmába, és a szünetben tavaszi hangulatban megterített asztalhoz invitálták vendégeiket az ebédlőbe. A dekoráció Barcsik Bea dekoratőr kreatív munkáját dicsérte. Köszönet a támogatóinknak: Vadkert Pékség, Schiszler Péterné és az Evangélikus Egyházi Óvoda Nevelői- és Szülői Közössége. A gyermekeknek oklevéllel, ajándék játékkal, a felkészítőknek virággal és csokoládéval, a zsűri tagjainak pedig köszönő levéllel köszönték meg értékelő munkájukat.

EREDMÉNYEK:

KÖZÉPSŐ CSOPORT:
1. BAUMGARTNER ZSOLT – Soltvadkert, Ev. Egyh. Ó. Fó: Májerné Müller Rita, BENYIK BOGLÁRKA – Kiskőrös, Szűcsi Óvoda, Fó: Kővári Gáborné
2. FEJES LARASoltvadkert, Ev. Egyh. Ó. Fó: Májerné Müller Rita
3. VANCSIK VILLŐ – Soltvadkert, Bocskai úti Óvoda, Fó: Lehoczkiné Nagy Katalin, ÁBEL BARNA – Kiskunhalas, Gólyafészek Óvoda Fó: Faddi Gyöngyi

KÜLÖNDÍJASOK:
1. LENGYEL ZITA – Soltvadkert, Evangélikus Egyházi Ó. Fó: Májerné Müller Rita
2. TABAJDI LEVENTE – Szanki Óvoda, Fó: Torma Petra
3. MIKLAI ANNA – Kecel, Nyírjesi Óvoda, Fó: Pálinkás Doszpod Éva

NAGYCSOPORT: 1. SUBA DÁNIEL – Kiskőrös, Mohácsi úti Óvoda, Fó: Kerekesné Varga Erzsébet, NÉMETH CSONGOR – Kecel, Újfalusi Óvoda, Fó: Stenczelné Kiss Mónika
2. BOKOR BARBARA – Kecel, Újfalusi Óvoda, Fó: Stenczelné Kiss Mónika
3. VIRÁG LILIÁNA – Kiskőrös, Harangvirág Óvoda, Fó: Csővári Gáborné, PIVARCSI BENCE – Kiskőrös, Batthyány Óvoda, Fó: Hegedűsné Kaposvári Edit

NÍVÓ DÍJ:
TRAPP ÁRON – Soltvadkert, Evangélikus Egyházi Óvoda, Fó: Szekeres Tímea

KÜLÖN DÍJ:
ÁRVAI NÓRA – Kiskunhalas, Gólyafészek Ó. Fó: Jeges Hajnalka
PATÓCS JÁZMIN NATASA – Kiskőrös, Mohácsi Ó. Fó: Kerekesné Varga Erzsébet
SZABÓ LILI – Kiskunhalas, Gólyafészek Ó. Fó: Jeges Hajnalka

ZSŰRI KÜLÖN DÍJA:
NÁNÁSI SÁRA – Soltvadkert, Evangélikus Egyházi Óvoda, Fó: Szekeres Tímea

„SZÉP BESZÉD DÍJA”:
MEZŐFI NIMRÓD – Kiskőrös, Thököly úti Óvoda, Fó: Vlacskóné Csatlós Erzsébet
EGRI LILI – Szanki Óvoda, Fó: Kószóné Faddi Katalin

DÍCSÉRET:
KUKEL BÁLINTErdőtelek, Kerekerdő Óvoda, Fó: Madácsi Vincze Mónika

Filus Tibor

MEGOSZTÁS