2018. március 25-én 15 órakor szeretettel vártak minden érdeklődőt Kothencz Henrietta Az élet lovas oldala című trilógia első kötetének, a Lesz egy farmom az Alföldön bemutatójára és író-olvasó találkozóra a Thermál Étterembe a Kőrös-Körül Nők Egyesületének szervezésében. 

-Hirdetés-

A könyv szerzőjével, Kothencz Henriettával Supka Éva újságírónő – moderátor beszélgetett.Kothencz Henriettát, mindig is vonzotta a vidéki élet, ezért kézenfekvő volt, hogy elvégezze a mezőgazdasági technikumot a kiskőrösi gimnáziumban, majd később a testnevelési főiskolán lovasedzői diplomát szerezzen. Gyermekkora óta lovagol és mindig is az volt az álma, hogy egyszer majd tanyán élhessen, kutyákat, lovakat tenyésszen és lovaglást oktasson.

És amikor az álomból valóság lesz…

„Az évek múltával, szüleim segítségével vettünk egy tanyát nekem, melyet szépen lassan felújítgattam, ahol aztán falusi turizmussal, rendezvényszervezéssel, állattenyésztéssel is foglalkoztam. Amíg kint éltem a tanyán nagyon sok minden történt velem. Akkoriban jelent meg Jilly Cooper Lovasok című fantasztikus könyve is, mely azóta bestseller lett. Miközben a könyvet olvastam, azon gondolkodtam, hogy nekem ennél sokkal jobb sztorijaim vannak.Heni szerette volna bemutatni a lovas élet szépségeit, így született meg önéletrajzi ihletésű kalandregény trilógiája, melynek első része került most kiadásra. Ezt a 333 oldalas
53 fejezetből álló könyvet körülbelül 20 évvel ezelőtt kezdte el megírni, melyben barátságok szerelmek is megjelennek fiktív személyek formájában, míg az állatok és jellemzőik megfelelnek a valóságnak. Fejezetről fejezetre az állatokkal együtt átélt felemelő kis történeteket meséli el az írónő, a maga szépségeivel, olykor nehézségeivel együtt.

„Picit humorosan, picit ironikusan mutatom be a vidéket, a lovas embereket, a lótenyésztést, a lótartást, a lovagoltatást. Próbáltam nem csak szakmai dolgokról írni, igyekeztem szórakoztató formában bemutatni a tanyasi élet szépségeit úgy, hogy azok az emberek, akik nem lovagolnak, de mégis kíváncsiak erre az életformára, azok is bele tudjanak látni, el tudják képzelni ezt a csodás kis világotSzeretnék ezzel a könyvvel az állataim előtt is tisztelegni és megköszönni nekik az elmúlt 15 évet, melyet együtt töltöttünk…Heni legújabb könyvét a publioboox.com oldalán továbbra is meg tudjátok rendelni https://publioboox.com/hu_HU/az-elet-lovas-oldala-ról.   illetve most már a Líra és Libri Könyvkiadóknál is kapható. Korlátozott számban magától az írótól, ezzel szemben e-könyv formájában bármelyik könyvkiadónál megvásárolható.

„Ha egyszer ráérzel a lovaglás ízére, véged van. Soha többé nem szabadulsz.”

Kutyifa Ilona 

Fotók: T.L.

MEGOSZTÁS