Már elindult a húsvéti visszaszámlálás Kiskőrösön a Petőfi Sándor Művelődési Központban is. Kihasználva a gyerekek tavaszi szünidejét március 29-én került megrendezésre a Nyuladalom-sokadalom címmel meghirdetett ünnepváró játszóház.

-Hirdetés-

Délelőtt 9:30-tól várták a kicsiket a kézműves foglalkozásokra, a kisebbeknek volt kitéve húsvéti színező, akik pedig készen álltak nagyobb munkákat készíteni, azok műanyag kanálból nyuszi urat nyakkendővel és nyuszi hölgyet ruhával, origami nyuszit, újra hasznosított CD lemezből egész alakos nyuszit vagy csibét készíthettek. Végül, de nem utolsó sorban nyuszi és tojás sablonokat vághattak ki színes papírokból a kicsik.

Tehát könnyen megtalálhatta minden kisgyerek a kedvére való elfoglaltságot, sőt akadtak olyan ügyes kis kézművesek is, akik minden asztalnál csináltak valami kis csodát.

Ezután következett a mókás tojásvadászat a Művelődési ház előtt. Hihetetlenül ügyes volt az aprónép, mindenki talált műanyagtojást, amit aztán meglepetés csoki nyuszira válthatott. Az üdítő mozgás után sokan visszatértek az asztalokhoz és szorgoskodtak tovább.

Nyuszi fülét hegyezi,
Nagy bajúszát pödöri,
Répát eszik ropp, ropp, ropp,
Nagyot ugrik hopp, hopp, hopp.

A gyerekeket a sokféle kézműves foglalkozás mellett, nyuszisimogató és még E betű mentes répatorta is várta, melyet a Művelődési ház dolgozói készítettek nagy-nagy szeretettel.

MEGOSZTÁS