Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár látogatott el 2018. július 12-én az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Napközi Erzsébet-táborába. A táborozó gyerekek életébe történő bepillantáson túl, Novák Katalin a kormányzat által támogatott, napközi és “ottalvós” táborok megvalósulásáról adott tájékoztatót.

-Hirdetés-

Az előző hetek sport- és művésztáborait követően, július 9-13. között megrendezett tábor témája a természetjárás volt. A táborban 62 izsáki főleg 1-2 évfolyamos, és néhány 3-4. évfolyamos iskolás tanuló vett részt. Az iskola helyszínén lezajlott sok-sok játékos program mellet szerepeltek kézműves programok, melyek keretében nyakláncot, és képkeretet készíthettek a gyerekek. Kerékpáros akadálypályán próbálhatták ki ügyességüket, összekötve a rendőrség által biztosított kerékpár regisztrációs lehetőséggel, mellyel sok szülő élt is. Az elmaradhatatlan kirándulás során a kecskeméti vadaskertbe és moziba látogattak el. Lovaskocsival utaztak a Kolon-tó melletti Dudás tanyára, ahol a lápréti növényeket és állatokat figyelhették meg a táborozók.

Szabadszállási Dorina táborvezető és pedagógus kollégái, három turnuson keresztül csaknem 200 izsáki gyermek vakációjához járult hozzá olyan programokkal, amelyek nemcsak napközi időtöltéséről és napi négyszeri étkezéséről szólt, hanem tartalmas, élménydús foglakozásokról, közösségépítő játékokról és önfeledt együttlétről. Köszönet a fáradozásukért!

-fg-

MEGOSZTÁS