A Soltvadkert-Kiskőrös Petőfi Horgászegyesület második nyári horgásztáborát is megszervezte a Vadkerti-tavon július 30-augusztus 3-ig. A Nyári Ifjúsági Horgásztábort a 7-14 éves gyermekek részére hirdették meg, akik közül 23-an vettek részt az egyhetes programon.

-Hirdetés-

A programról az egyesület alelnöke Ungvári Ferenc elmondta, hogy a jelenlegi vezetőség egyik céljának tűzte ki a tagság megfiatalítását. Ehhez ki kellett dolgozni egy stratégiát, amivel be tudják mutatni ezt a szabadidő eltöltést, hogy a fiatalok kedvet kapjanak hozzá. Az ifjúsági programok megvalósítására pályáztak is, amely segítségével tudták idén is megrendezni a táborokat. A tábor megrendezésének egyik feltétele volt, hogy a gyermekeket rendezett körülmények között tudják fogadni. A vízparton elvégzett munkálatoknak köszönhetően megújultak a horgászhelyek és egy rendezvény tér is kialakításra került.

Azonban további fejlesztések vannak még tervben és egy újabb pályázat sikeres elbírálásában reménykednek. Amennyiben pozitív elbírálást kap a benyújtott anyaguk, akkor a rendezvény téren kialakítanak egy 6×12 méteres fedett helyet, hogy ne sátorban várják a programokra a gyermekeket. Emellett a vízparton megtörtént az elpusztult fák kivágása, amelyek helyére magyar kőrist fognak ültetni.

További terv még, hogy a Soltvadkerti Önkormányzat által beadott pályázat sikeres elbírálása esetén a rendezvény tér előtti vízparti szakaszon 11 napelemes LED világítótesttel ellátott villanyoszlop kerülne kihelyezésre. Az elmúlt évben komoly munkát fordítottak az ifjúsági tábor népszerűsítésére, melybe több médiát is bevontak. Idén elmondható, hogy nagy érdeklődés és túljelentkezés mellett tudták megrendezni a két turnust. Az egyesület elnökségi tagja Borsos József látta el a táborvezetői feladatokat, a szakmai oktató munka pedig Holler Imre vezetésével zajlott. A tábort horgászfelszerelésekkel és csalikkal támogatta a kiskőrösi Csali Horgászbolt és a kiskunhalasi Haldorádó Horgászbolt. Az alelnök beszámolt arról is, hogy „halételek népszerűsítése” címszó alatt is pályáztak támogatásra, mely sikeres elbírálása esetén egy komolyabb rendezvényt szeretnének életre hívni. Az egyesület a halállomány kezelését új alapokra helyezte és a tó vizére bízzák a halak felnevelését. Elsősorban nem fogható méretben kerülnek halak a vízbe és a tó neveli majd fel az állományt.

Az idei eredmények mutatják, hogy jó úton járnak, hiszen nem ritka, hogy 10 kg feletti halakat fognak a horgászok. Elmondható, hogy a napijegyes horgászok száma is jelentősen megnövekedett, ami az egyesületnek jelentős többlet bevételt jelent. A halállomány tekintetében nagyon sok ponty jellemzi a vizet, de vannak szép amurok, sok a süllő, kárász és szép keszegek vannak.

Filus Tibor 

MEGOSZTÁS