Idén október 6-án került megrendezésre Torgyikné Danis Éva és Dedák Pál főszervezésében Kiskőrösön a IX. Kiskőrösi Kakaspörkölt-főző Fesztivál. A idei az összes eddigi fesztivált túlszárnyalta, mivel 78 csapat nevezett, akik 130 bográcsban körülbelül 2000 kg kakast főztek meg.

-Hirdetés-

A rendezvény ünnepélyes tűzgyújtással vette kezdetét. Előtte Domonyi László polgármester és Kothencz Lajos, a zsűri elnöke köszöntötte a csapatokat. A szórakoztatásról Nani, vagyis Markó János gondoskodott.

A fesztivál nem lett volna teljes műsorok és zene nélkül. Fellépett az akasztói Vízkereszt Citerazenekar, az Evangélikus Fúvószenekar, a Szivárvány Néptáncegyüttes, a Szürkeverebek Jazzbandája, Kothencz Lajos és Markó János, Nádas Antal, Posztobányi László és a Soundwitch zenekar.

A szervezők gondoltak a gyerekekre is, akik az ingyenes légvárban és a Szabadidő park focipályáin mozoghatták le felesleges energiáikat, továbbá ingyenes arcfestésen is részt vehettek.

A verseny eredményei:

Pörkölt:
Arany taréj díj: Kakaskodó vádhatóság   Felajánlotta: SZV Kereskedőház
Ezüst taréj díj: Vízkereszt Citerazenekar
Bronz taréj díj: Sógorok

Leves:
Arany kukori díj: Kötőrúd Egyesület   Felajánlotta: Ungvári Ferenc
Ezüst kukori díj: Kiskunvíz
Bronz kukori díj: Extrém Kakasok
Látvány, díszítés, megjelenés:
Legszínesebb kakaspáholy: Magyar Kakasok
Színesebb kakaspáholy: Dutra Baráti Kör
Színes kakaspáholy: Tek-Szol
Különdíjak:
  • A Kistérségi Miújság különdíja a nagyhangú kakasoknak: Kőrös-Blank
  • Városi Baleset-megelőzési Bizottság különdíja: Bem iskola 2.c
  • Szentpéteri Attila különdíja: Kiskunfélegyházi Amatőr Királyi Szakácsok
  • Legvidámabb baromfiudvar: WTF Team (Szentpéteri bor)
  • Gyémántkrajcár díj, Szentpéteri Attila különdíja: Sváb kakasok
  • Kunság-Média különdíja: Aranyháromszög lányai (2 db színházjegy)
  • A zsűri elnökének különdíja: Birkózó Egyesület (Termál étterem 6 személyes vacsora)
  • Kiskőrös Város Önkormányzatának különdíja: Csatlós László a Kiskőrösi Kakasfőzők  csapatából. A díjat átadta: Harangozóné Balogh Zsóka képviselő
  • Szentpéteri Borpince különdíja: Dóri Pöri (hagyma nélkül készült pörkölt)
  • Dekoráció különdíj: Kukoriku csapat (Szentpéteri bor)
  • Linartech Auto Toyota különdíja: Szürkeverebek Jazzbandája (tesztvezetés)
  • Kötőrúd Egyesület különdíja: Szivárvány Néptáncegyüttes
  • Hakan különdíja: Mentők
A zsűri tagjai:
  • Kothencz Lajos – a zsűri elnöke
  • Gyepes Gabojsza – gasztroblogger
  • Domonyi László polgármester
  • Csányi József

Sz.Á. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (110 db kép)
MEGOSZTÁS