Immáron negyedik alkalommal rendezték meg a kerékpárút Kiskőrös-Akasztó szakaszának megünneplésére hivatott Bringa Ünnep programot, ezúttal október 20-án a Trizoli Jótifuti Egyesület (Kiskőrös) és a Ritmika Sportegyesület (Akasztó) közös szervezésében.

-Hirdetés-

A gyülekező helyszíne Kiskőrös Főterén volt, ahová több irányból érkeztek meg a kerékpárosok. Kiskunhalasról, Kecskemétről Soltvadkertről, Nagykőrösről, Erdőtelekről, Akasztóról, Soltról, és Kalocsáról érkeztek a bringabarátok.

A regisztráció és néhány harapnivaló után a csapat együtt indult útnak Akasztó irányába. A célhoz érkezve a házigazdák meleg ebéddel várták a bringásokat. A szervezők nagy örömére kerekesszékes sporttárs is csatlakozott hozzájuk, aki Kalocsáról érkezett. Az ebéd előtt Suhajda Antal polgármester úr mondott köszöntő beszédet, majd felidézte a kerékpárút létrejöttének nehézségeit, továbbá örömmel jelentette be, hogy nemsokára kezdődik az Akasztó-Dunatetétlen-Solt közötti kerékpárút építése is. Ezután a Ritmika Sportegyesület vezetője egyedi ajándékkal lepte meg a Trizoli Jótifuti Egyesület vezetőit „Együtt, Egymásért” és a rendezvény szakácsnőjét.

A túrázók a finom ebéd után egy óriási tortával ünnepelték meg az Akasztó-Kiskőrös közötti kerékpárút fennállásának 4. évfordulóját.

A visszafelé vezető út előtt a Piripara Alkotóházba tettek a túrázók látogatást, ahol az akasztói Fürgeujjak Kézimunka Kör tagjai interaktív foglalkozással és sült sütőtökkel kedveskedtek. Rövid pihenő után közel 80 fő indult el Kiskőrös irányába.

A rendezvényt az Egészségfejlesztési Iroda és a jó idő is támogatta, amit a szervezők ezúton is köszönnek.

T.D.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (94 db kép)
MEGOSZTÁS