A kiskőrösi szlovákok Gmoser Zsuzsa néni szervezésében minden évben összegyűlnek egy közös vacsorára, Márton nap alkalmából.

Közös vacsora a kiskőrösi szlovákok társaságában
-Hirdetés-

Minden évben nagy előkészületek zajlanak a szervezőknél, hogy minden étel elkészüljön és mindenki eljöjjön. Az idei vacsorájukat a városi Kemencés és Gasztronómiai Fesztiválhoz igazították, így szombaton 5 órától gyülekeztek Kiskőrös szlovákjai a Pátria Klub termében.

Gmoser Zsuzsa néni elmondta, hogy milyen előkészületei voltak a vacsorának. A férfiak italt, az asszonyok pedig süteményeket hoztak, illetve sok asszony már reggel óta süt, főz, hogy elegendő étel készüljön. Külön kiemelte Hazafi néni munkásságát, aki 82 éves kora ellenére egész nap szorgoskodott.

A Márton-napi fogások

A Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat már korábban megköszönte egy plakettel az őket támogatókat, de akkor nem tudta átvenni Pohankovics András és Lupták György az emlékplakettet, így erre az estén került sor.

A vacsora elején Domonyi László köszöntötte a résztvevőket, majd kezdetét vette a jó hangulatú vacsora.

Sz.Á.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (25 db kép)
MEGOSZTÁS