Ahogy korábbi cikkünkben már olvashatták, 2019. január 1-jétől a Kiskőrösi Szakorvosi Rendelőintézet új rendszert vezetett be, melynek értelmében már a vérvételhez is szükség van beutalóra és előjegyzett időpontra is, nem elég csupán kivárni a sorunkat.

-Hirdetés-

Eddig a vérvételi szoba előtt már korán reggel kígyózó sor állt, majd bevezették a sorszámos módszert, amikor sorszámot kaptunk az asszisztens ablakánál, majd totózva vártuk a sorunkat, hogy behívjanak minket. Jelenleg kizárólag hétköznap 13.00-15.00 között lehet telefonon vagy személyesen időpontot kérni vérvételre, majd 7-10 munkanapot kell várnunk, hogy szabad időponthoz jussunk. Ezt követően a megadott időpontra megérkezik gyors távozási reményekkel a páciens és sort lát maga előtt, illetve értetlenkedő embereket. Időpontjuk van, amit telefonon kaptak 1 hete – 10 napja. A papír alapján 5 perc múlva ő következik, előtte viszont legalább még tizenöten állnak. A sor nem halad sem az ablaknál sem a vérvételi szobánál.

Hogy működik az ígért előjegyzés? Miért van időpontunk, ha be sem hívnak?”- hangoznak el a kérdések ekkor még megválaszolatlanul. Az asszisztensek túlterheltek, a laborosok sorban veszik le a vért….vagyis vennék, ha nem kellene a számítógépre várniuk. Kérdéseinkre ugyanis azt a választ adják, hogy lassú a rendszer, ezért nem haladnak ők sem.

Biztosan azért van ez így, mert hétfő van… gondolja a sok várakozó. Ma például, akinek 8.40-re volt időpontja (mint kiderült, sokaknak is pontosan 8.40) az is többekkel együtt már lassan 1 órája csak vár és vár. Abban az esetben, ha valaki sürgős eset, esetleg 16 éven aluli nem szükséges időpontot kérni, azonban volt a várakozók között egy olyan kisgyermekes család is, ahol a kislánynak is bizony várnia kellett a vérvételre.

A legnagyobb szomorúság, hogy míg a kórházakban jó esetben működik (és nem csak külföldön) itt sem a kismamákat sem a kisgyerekeket nem veszik előre, ugyanúgy tétlenül ki kell várniuk a sort. Influenzaszezon ide vagy oda, még így sincs kivételezés. 

Az ígéret, miszerint stresszmentes, nyugodtabb környezetben várakozhatunk eddig még nem valósult meg. Jelenleg a várakozók idegesen nézegetik az ajtót, mikor kerülnek már sorra a mindössze néhány perces eljáráshoz, és adhatják át helyüket a többi várakozónak.

Nem az egészségügyi dolgozókkal van baj, sosem velük volt. Empatikusan és segítőkészen próbálnak nyugodt légkört teremteni és a munkájukat végezni. Ugyanakkor az ő feladatukat szinte csak nehezítik az újítások,  a számítógépes rendszerek és ők azok, akik végül elszenvedik a stresszes várakozók megjegyzéseit is.

DéKá

MEGOSZTÁS