Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának munkatársai 2019. január 26-án 15 órától 24 óráig szervezett akciót tartottak Kecskemét, Hetényegyháza, Kerekegyháza, Fülöpszállás, Szabadszállás, Ágasegyháza, Lajosmizse és Izsák területén. A fokozott ellenőrzés elsősorban az ittas, illetve a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt közlekedő járművezetők kiszűrésére irányult.

-Hirdetés-

Az akció során – többek között „Finn módszer” alkalmazásával – összesen 89 gépkocsivezetővel szemben alkalmaztak alkoholszondát. Közülük három személynél mutatott pozitív értéket a mérőműszer.

Szabadszálláson egy helyi férfit igazoltattak 16 óra 45 perckor. Ő egy segédmotoros kerékpárral úgy vett részt a közúti közlekedésben, hogy nem rendelkezett vezetői engedéllyel, illetve a vezetés megkezdése előtt szeszesitalt fogyasztott. Kerekegyházán 16 óra 58 perckor egy munkásokat szállító kisbusz vezetőjét állították meg, akiről szintén kiderült, hogy ittas állapotban van. Az 51 éves férfi vezetői engedélyét a helyszínen elvették.

Izsák belterületén a rendőrök egy külföldi férfit igazoltattak. A férfivel szemben felmerült az ittasság gyanúja, melyet a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív eredménye is alátámasztott, így vezetői engedélyét a helyszínen bevonták.

A három sofőrrel szemben büntetőeljárás indult.

Forrás: police.hu

DéKá

MEGOSZTÁS