A Lantos Borház egy családi pincészet, ami nem csak attól családi, hogy ugyanazon a vezetéknéven mutatkoznak be a tulajdonosok, hanem attól leginkább, mert ez a vállalkozás 2009-ben Szabi és Zsuzsi első gyermekeként született. Azóta is minden lépését, minden részletét együtt álmodják meg, együtt találják ki és együtt is valósítják meg.

-Hirdetés-

 

A Borászat története

A történet persze több generációval korábbra nyúlik vissza. A szőlőtermesztés a Lantos család megélhetését biztosította több generáción keresztül. De Szabolcs volt az első a családban, aki már palackba álmodta a borait, saját látványpincészetről és egy Lantos borházról álmodozott. Ezekbe a nagy álmokba kapcsolódott bele Zsuzsi, aki szegedi jogászlányként került Soltvadkertre, és talpraesettségével, gyakorlatias gondolkozásával és soha nem lankadó lelkesedésével segítette ezek megvalósítását.

És igen, ezek az álmok 2013-ban tényleg valóra váltak, amikor Soltvadkerten a Szent István utca végén megnyitotta kapuit a Lantos Borház és Látványpincészet.

A Lantos Borház falai között minden a család kreativitásának, leleményességének és lelkesedésének az eredménye. Legyen szó az épület megragadó belső építészeti kialakításáról, a saját kézzel készített, különleges dekorációkról vagy a bortételek megalkotásáról.

Borszaküzlet

A borszaküzletként is üzemelő Lantos Borház a látványpince teljes kínálatával várja hétköznapokon az arra járó vásárlókat. Ha mondjuk egy palack zamatos bort képzelünk a vasárnapi ebéd mellé, vagy csak valami különleges ajándékkal szeretnénk meglepni szeretteinket, ne felejtsük el, hogy egy jól kiválasztott palack Lantos borral biztosan nem nyúlunk mellé.

A palackba került borokat, mint az újszülötteket, saját névvel illetik ebben a borászatban.
Itt nem egyszerűen kövidinkát, kadarkát vagy cserszegi fűszerest találhatunk a polcokon, hanem egyedi fantázia névvel ellátott egyéniségeket.

Laza a friss, üde portugieser, amit csak úgy egy laza beszélgetéshez javasolnak Szabolcsék. Játékosan Eszterláncnak hívják (Eszter nevű kislányuk után) a gyöngyözőbort. Méég elnevezést kapta a rosé, amit nem lehet abbahagyni. A különleges Pozsonyi fehér bort Lámapgyújtogató néven találjuk meg a polcokon, és a boroscímkén valóban ott olvashatjuk Reményik Sándor Lámpagyújtogató című versét. Hit néven kerül palackba a pincészet csúcsbora a kimagasló tételek közül kiválasztva.

Pincészet

A Lantos Borház rendezvényháza egy borászati üzemet is magában foglal.
Ez Szabolcs felségterülete. A látogatók a Lantos családnál nem csak a végtermékeket kóstolhatják, de betekintést nyerhetnek a pincészet mindennapi életébe is. Nyomon követhetik az utat, ahogy a szőlőtőkén megérett gyümölcs zamatos borként a palackokba kerül.

Borkóstolók, Borvacsorák

Azok az érdeklődők, akik még bizonytalanok abban, hogy melyik palackot vásárolják meg, borkóstolók és borvacsorák alkalmával megkóstolhatják a pincészet büszkeségeit.

Lantos Café

Ezerarcú ez a pincészet,mert ide egész évben minden hétköznap beugorhatunk, ha egy jó kávéra vágyunk. A hely kávéházként is tökéletesen funkcionál. A háziak maguk is imádják a kávét, ezért igazi kávé különlegességeket kínálnak a vendégeiknek.

Időnkét baba-mama klubbá alakul a Lantos Borház. Az aula közepén, anyukák számára jól szemmel látható helyen, mégis kellőképpen elszeparálva találhatunk egy játszóházat. Zsuzsi elmondása szerint:

Gyakorló édesanyaként elsődleges szempont volt a borház kialakításánál, hogy legyen gyereksarok. Túl sok borkóstolót vettem rész az ország különböző borászataiban, ahol nem tudtam lefoglalni kisgyerekeimet.”

Az anyukák imádják, hogy egy olyan helyen tudnak találkozni, ahol nyugodtan szürcsölgethetik forró kávéjukat, míg a gyerekek tökéletesen eljátszanak egymással.

Programok egész évben

Az év különböző szakaszaiban, általában ünnepekhez köthetően szervezett programokkal várják Zsuzsiék a vendégeket.

Márton napi Mulatság az egyik kiemelt rendezvényünk minden évben, hiszen ilyenkor van először alkalmunk az új borok bemutatására. Ezt mindig egy egész estés borvacsora formájában rendezzük meg. Az estet élőzenével, és a Márton naphoz illő fogásokkal tesszük különlegessé.” 

Mikuláskor 
kézműves családi délutánon a gyerekek karácsonyi ajándékot készítenek Emese, a borház kreatív háziasszonya segítségével, míg a szülők kávézgatnak és forralt bort iszogatnak. Nyáron Lecsó és Fröccs Party-t szerveznek, ami egy kötetlen szabadtéri rendezvény élő zenével, korlátlan lecsó fogyasztással és frissítő fröccs kínálattal minden júniusban. Ha a ti érdeklődéseteket is felkeltették ezek a rendezvények, kövessétek a Lantos Borház Facebook oldalát, és biztosan nem fogtok lemaradni róla.

Családi események, Rendezvények

A Család a legfontosabb számunkra. Nekünk nem csupán a magánéletünk, de a hivatásunk is a családunkhoz köthető, ezért gyakran otthont adunk családi rendezvényeknek is. Legyen az keresztelő, születésnap, ballagás vagy akár esküvő”-mondja Zsuzsi.

Az esküvők alkalmával különösen nagy figyelmet szentelünk annak, hogy a legapróbb részletekig minden tökéletes legyen, hiszen ez egy egész életre meghatározó esemény az ifjú párnak. 80 fő számára tudunk kényelmes helyet biztosítani. Teljeskörű szervezést vállalunk, az ifjú pár elképzelései alapján készülünk a menüvel, terítékkel, dekorációval.Lehetőség van arra is, hogy a házasságkötés meghitt pillanatai is a helyszínen történjenek” – meséli Szabolcs.

Szívesen adunk otthont az ilyen családi rendezvényeknek. Hiszünk abban, hogy a szeretetteljes, meghitt hangulatból ilyenkor itt marad egy kis darab, ami beépül a ház atmoszférájába.”

Legyen szó családi összejövetelekről, céges meetingről, vagy ha csak egy baráti társaság szeretne összejönni egy jó hangulatú borvacsorára vagy borkóstolóra, itt mindig mindenkit nagy szeretettel várnak.

Ha kedvet kaptatok ahhoz, hogy ellátogassatok a Lantos Borházba, ugorjatok be egy kávéra hétköznaponként 9.00 és 18.00 óra között. Feltétlen kóstoljátok meg a rizstejes capuccinot, és vigyetek haza kóstolóként egy üveg Lantos bort a borszaküzlet kínálatából!

És ne felejtsétek, ha fontos családi eseményhez kerestek tökéletes helyszínt, keressétek fel a Lantos Borház Facebook oldalát, vagy kérjetek ajánlatot  a 06 70 355 3470 telefonszámon! 

Dúcz Annamária

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (71 db kép)
MEGOSZTÁS