Jön a tavasz, itt az ideje az építkezésnek, lakásfelújításnak. A fürdőszoba felújítás során nagyon körültekintő tervezésre és szakszerű kivitelezésre lesz szükségünk, hiszen a fürdőszoba az egyik lelke otthonunknak. Ez ma már nem csak egy funkcionális helység, ahol a napi kötelező tisztálkodást letudjuk, hanem egy olyan pontja a lakásnak, ahol megpihenhetünk, feltöltődhetünk, és egy kis időt fordíthatunk magunkra. Ebben a helységben tehát a funkciónak és az esztétikumnak egyszerre kell érvényesülnie.

-Hirdetés-

Csorba-Gusztos Anita tanácsait érdemes megszívlelni mielőtt nekirugaszkodunk a nagy feladatnak. Anita, a soltvadkerti Euro Ceramica 98 Kft. ügyvezetője, szakképzett kis csapatával együtt több mint 20 éve álmodják vevőikkel közösen az új fürdőszobákat. Hozzáértésüknek, szakmai tapasztalataiknak és szépérzéküknek köszönhetően új és visszatérő vevőiknek egyaránt tudnak segíteni a fürdőszoba felújítás minden lépésében.

1. Gazdaságos helykihasználás a fürdőszoba felújítás alapszabálya

Gondoljuk át alaposan, hogy mekkora hely áll rendelkezésünkre a fürdőszoba kialakításához. Ha építkezünk, vegyük figyelembe, hogy várhatóan hány személy fogja használni a helységet.
Ha fürdőszoba felújítás a feladat, akkor persze adott méretekkel kell dolgoznunk. De semmi ok az aggodalomra, mert alapos, precíz tervezéssel, ésszerű elrendezéssel minden négyzetméter hasznossá tehető.

Az Euro Ceramica fürdőszoba szalon munkatársai 3D fürdőszoba tervező szoftver segítségével pillanatok alatt megtervezik az új fürdőszobát. Nem kell egyéb, csak a pontos méretek, a vízvezetékek pontos elhelyezkedése, és kész. Ez a szolgáltatás az üzlet vevőinek térítésmentesen elérhető. Ha nem sikerül rögtön eltalálni azt, amiről álmodtunk, több különböző látványterv elkészítésére is van lehetőség.

2. Először a szanitereket válasszuk ki!

A szaniterek (mosdó, kád) adják a fürdőszoba lelkét. Először azokat válasszuk ki! Számos forma (sarokkád, szögletes, lekerekített vagy aszimmetrikus) áll rendelkezésünkre az Euro Ceramica üzletében.
Figyeljünk rá, hogy a forma legyen harmóniában az választott anyaggal is. Döntsük el, hogy üveg, kő, porcelán vagy műmárvány mosdó illene leginkább az elképzeléseinkhez.

Menjünk el boltba, nézzük meg, fogjuk meg a termékeket, mielőtt döntést hoznánk!
Ne feledkezzünk meg itt sem a praktikusságról! Olyan mosdót válasszunk, ahol van elég rakodó felület is, és gondoskodjunk róla, hogy tisztálkodó szerek helyét már a tervezés fázisában kialakítsuk ki.

3. Csempeválasztásnál nem csak a design a fontos

Ha megvannak a szaniterek, jöhet a csempe. A csempeválasztásnál több szempontot vegyünk figyelembe.
A helység adottságai, a falak, a zuhanyozó, a kád és a mosdó méretei meghatározzák, hogy milyen formájú és méretű csempe fog jól mutatni a falon. Egy jól kiválasztott méretű csempe tágassá és elegánssá varázsolja a legkisebb fürdőszobát is.

Az Euro Ceramica üzletében szerencsére annyira széles kínálatból válogathatunk, hogy biztosan fogunk a megfelelő designt találni a praktikus méretű csempék közül is.

4. A színválasztást jól gondoljuk át!

A fürdőszoba színének kiválasztásakor elsődleges szempont legyen, hogy igazodjon a lakás többi részének a színvilágához.
Innen már csak a fantáziánk szab határt a lehetőségeknek. Választhatunk a most divatos pasztell színekből, amelyek növelik a teret, ha kicsi a fürdőszobánk, de nagyon jól mutatnak nagy helységben is.

Választhatunk sötét árnyalatokból is vagy a famintázatú burkolatokból. Ha a sötét színek közül választunk, nagy hangsúlyt kell fektetnünk a világítás technikára.

A legújabb trendek szerint kiválasztott pasztell színek, a szürke minden árnyalata vagy a mintázatában minél egyszerűbb, márvány hatású burkolat rendkívül letisztult, elegáns fürdőszobákat eredményez.

5. A kevesebb néha több

Ne akarjunk mindent bezsúfolni a fürdőszobába. Ha csak egy mód van rá a bojlert és a mosógépet külön helységbe helyezzük el. Ha nem tehetjük, akkor megfelelő egyedi bútorzattal el tudjuk rejteni őket.
Csínján kell bánnunk a dekor elemekkel is, ha ízléses, letisztult designt szeretnénk. Használjunk kevesebb dekorációt a falakon, de azokat  jól láthatóan helyezzük el. Kerüljük a zsúfoltságot mind a dekoráció mind a bútorzat tekintetében. 

6. A burkolat legyen könnyen tisztítható

Zuhanyzóba választhatunk matt vagy fényes csempét is, de sima felületű legyen, és ne legyen egyszínű. A világos színű, mintázattal ellátott csempén nem látszik annyira a vízkő, vagy legalábbis könnyebben eltávolítható.

A zuhanykabin legyen vízlepergető bevonattal ellátva.
A legújabb design szerencsére a praktikusságot követi, kabin és épített falak helyett a walk-in szabadon bejárható üvegfalak a trendik. Ez megkönnyíti a takarítást és a burkoló munkáját is, amellett, hogy növeli a fürdőszoba terét, és a tágasság érzetét kelti.

7. Minőség az első, ha szerelvényekről van szó

Minőségi csaptelep választás hosszú távon biztosan megtérül. Ez nem azt jelenti, hogy a legdrágább lesz a legjobb. A méregdrága csaptelepek esetén sokszor a designt fizetjük meg és nem a minőséget. Ha valami egyszerűbb formát választunk, biztosan találunk olyan jó minőségű terméket, ami a pénztárcánkat is kíméli.

Kérjük ki az üzlet szakembereinek a véleményét, akik sok éves tapasztalatuk és a vevők visszajelzései alapján segítenek a választásban.
Ne feledkezzünk meg a falba beépített anyagok minőségéről sem. Ez talán még fontosabb, hiszen, ha silány minőségű anyagot építünk be a falba vagy a padlóba, hamar újabb fürdőszoba felújításon kell majd gondolkoznunk.

8. Élőben minden másképp mutat

Menjünk el az üzletbe, vegyük kézbe a csempét, nézzük meg élőben a csaptelepet. Az internetes oldalak nagyon hasznosak, amikor ötleteket keresünk, de a képernyőn nem láthatóak jól a méretek vagy a színárnyalatok. A termékek fénye, felülete, tapintása is akkor érvényesül igazán, amikor kézbe vesszük és megérintjük őket.

9. Hacsak tehetjük, a közelben vásároljunk

Az előző pontból következik ez a jó tanács is. Számos előnye van annak, ha a lakóhelyünkhez közeli üzletet választunk.
Bármilyen körültekintők vagyunk is a tervezés során, a legritkább esetben sem tudjuk megúszni a fürdőszoba felújítást egy útból. Az üzemanyag ára miatt a szállítás és az utazás költsége már olyan tétel, amivel muszáj számolnunk.

Reklamáció is másképp működik egy olyan üzletben, ahol a tervezéstől a kivitelezésig minden közös munka eredménye. Sokkal rugalmasabb, gyorsabb és személyesebb egy közeli üzletben az ügyintézés. Amikor együtt tervezzük a vásárlóval a leendő fürdőszobáját, a második alaklommal már fél szavakból is megértjük egymást. Ha egy multinál vásárolunk Ádámtól és Évától kell kezdeni minden alkalommal a történetet, hiszen mindig más alkalmazottal kell egyeztetnünk. Ez rengeteg időt és energiát felemészt.

Szóval, ha ilyen nagy feladat előtt álltok, mint a fürdőszoba felújítás, van mit átgondolni. A jó hír azonban, az, hogy nem kell egyedül csinálni!

Hallgassátok meg a család a barátok véleményét is, de amikor már körvonalazódnak az elképzelések, hívjátok a 06 30 677 8590 telefonszámon a soltvadkerti Euro Ceramica üzletét, egyeztessetek egy időpontot, amikor kényelmesen, egy kávé mellett szakemberek segítségével megvalósulhatnak az elképzeléseitek.

-Dúcz Annamária-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (22 db kép)
MEGOSZTÁS