Hatvan éves már jócskán elmúlt, de jelenleg is nyolc munkahelye van: főorvosi státuszú pszichiáter beosztása mellett jelentős egyházi és közéleti szerepet játszik a járásban, sőt: sok esetben országosan is! Rendszeresen hívják előadások megtartására, fórum-beszélgetések, egyházi rendezvényekre, emellett számos publikációját tartja nyilván a szakma. Ő dr. Matus István pszichiáter, akiről most a szorongásról beszélgetek.
–Első kérdés: hogy kerül valaki az ön rendelőjébe? Úgy tudom, pszichiáterhez akár a háziorvos is beutalhat. Igaz ez?
Természetesen. Ezeket a betegeket a Kiskőrösi Szakorvosi Rendelőintézet Pszichiátriai Gondozó szakrendelésén fogadom. Ide bárki eljöhet akár magától is. De azért jó a háziorvosi beutaló, mert ő ismeri az illetőt legjobban és tudja, miért utalja hozzám.
–Miért jönne valaki ide?
Tegyük fel öngyilkossági kísérlet miatt kórházba került, ott lemondott a szándékáról, de fontos, hogy ezt a tudatot erősítsük benne. Aztán van olyan is, akinél a testi betegség valószínűleg lelki eredetű.
-Úgy tudom, létezik gyógyszeres kezelés a lelki panaszokra. Akkor ez most egyfajta kábítószer?
Vannak olyan problémák, melyeknél segít a beszélgetés, az életmódváltás, a sport, a közös munka. De ez az un. lelki stabilizálás, fixírozás. A lélekgyógyásznak gyakran szomatikusan, testileg kell stabilizálni, fixírozni az állapotot, és azután jön majd a lélek stabilizálása. Ha már orvosi eset kategóriáról beszélhetünk, akkor megkerülhetetlen a gyógyszeres kezelés.
A közgondolkodásban ezen a területen rengeteg a téves hiedelem, negatív, károsító előfeltevések. Napi szinten, folyamatosan találkozunk velük!
Itt megjegyzendő, hogy az idegorvoslás gyakorlatában szereplő gyógyszerek hajszálpontosan ugyanolyan korszerűek, hatékonyak, tervezhetők és kiszámíthatók, mint a többi orvosi szakmák korszerű gyógyszerei.
Meggyőződésünk, hogy azok, akik ezen a területen rossz hírt, megalapozatlan, tudománytalan hiedelmeket terjesztenek, mérhetetlenül nagy kárt okoznak a pácienseknek, de a társadalomnak is! Szoktuk mondani, hogy „nem a gyógyszer a probléma, hanem az ember”. Ahogy ezek hatnak — a hangulat javítása, az agy vérellátása, a szervezet ilyen jellegű karbantartása — az nem ördögtől való és valós megoldásokat hoz hosszú távon.
–Sokszor emlegetett szó a szorongás. Nyilván mindenkinek megvannak a maga félelmei. Lehet ezeket orvosilag csoportosítani?
Hogyne, megvan ennek is a tudománya. Beszélünk egyrészt úgynevezett felszínes szorongás fajtákról, ezek az un. szorongásos kórképek (depresszió, pánik, fóbiák, kényszerek, alvászavar, stb), régi nevén aktuál-neurózisokról, és máris ott vagyunk a korunk pestisénél, a stressznél, ami minden baj központi forrása, gyökere. Továbbá beszélünk mély, ezeket megalapozó alapszorongásokról, vagy egzisztenciális szorongásról. Ami a félelmetes: korunk legkorszerűbb vizsgáló módszerei sem tudják feltárni ezeket a legmélyebb szorongás-fajtákat, és ettől függetlenül azonban vannak! És máris ott vagyunk a „magasan organizált” személyiségzavaroknál!
Tehát ennek alapján, rendre a következők azok, ami miatt szorongunk és instabilak vagyunk: a halál, a szabadság, az elszigeteltség, az élet értelme. Nézzük sorra őket!
1.) A halál
az, amit sem elképzelni, sem elfogadni nem tudunk. Egyfajta „némaság” veszi körül, szavaink sem nagyon vannak. Próbáljuk elfojtani, eltagadni. Van az a kedves, tréfás mondás: „miért féljek a haláltól, amikor sosem találkozunk, hiszen ahol én vagyok, ott nincs ő, és ahol ő van, ott én nem vagyok.” Ez – talán – jó gondolat, de valahogy mégsem ad megnyugvást, hiszen arról szól, hogy egyszer én nem leszek (ott), azaz az életben. A megsemmisülést sem elképzelni, sem elfogadni nem tudjuk.
2.) A szabadság
a szabadság arra, hogy döntsünk. Megtegyük, vagy ne. Válasszuk, vagy hagyjuk. És ezen múlik az életünk, legalábbis a minősége. Tehát szabadságunkban áll kibontakoztatni, vagy elherdálni a képességeinket, a lehetőségeinket. Kiteljesedett, vagy elvesztegetett életet élünk-e? Na hát, ezt a felelősséget azért mindenképpen szeretnénk elkerülni… Széles az arzenálunk, a genetikától a pszichológiáig (a kisgyermekkor által determinált élet). Mindent bevetünk, csak hogy a saját felelősségünktől megszabaduljunk.
3.) Az izoláció (magány)
Az elszigetelődés, a magány a következő szorongás-téma. Nem az egyedüllét értendő alatta. Az a magány, amit a nagy, igazán felkavaró érzelmek során élünk meg. Azt, hogy nem lehet megosztani. Ez az érzés a halálfélelemre is igaz. Egyedül vagyunk vele, a rettegéssel, a kétségbeeséssel, dermedtséggel. Az oldja valamelyest, ha azt érezhetjük, hogy a másik „lát” minket. Ha azt érezzük, hogy tudja, mi zajlik bennünk. Ezt nevezhetjük empátiának is.
4.) Az élet értelme
van valami tőlünk független értelem, vagy nincs? József Attila, a nagy „szkeptikus” így ír: „miért legyek én tisztességes, kiterítenek úgy is, miért ne legyek tisztességes, kiterítenek úgy is.” Ez a kérdés mintegy keretbe foglalja a többi nagy témát is: mi végre mindaz, amivel, amiért küzdünk. Ezek a kérdések súlyosak, úgyhogy leginkább elkerülni szeretnénk őket. Egyszer valaki mondta: „körülbelül tíz éve egyszer gondolkodtam. Akkor úgy megijedtem, hogy azóta sem merek…”
Matus doktor könyve — Az önismerettől a jellemig — megtalálható például a soltvadkerti könyvtárban is. Aki felüti a 91. oldalt, talál benne néhány ötletet az önsegítésre. Ennek egyik fő gondolata a problémamegoldás. Az egyes kultúrákat az különbözteti meg egymástól, hogy új probléma észlelése során a problémamegoldás új struktúrák vagy a régiek segítségével történik. A mienk hol tart? Mennyire segít a vallásos élet? Mit adunk tovább gyermekeinknek? Erről szól majd cikkünk folytatása.
Káposzta Lajos
