Az akácvirágzás vége felé félelmetes és hatalmas méhrajokkal találkozhatunk, amelyek gombócként lógnak egy-egy ágon, postaládában, vagy tulajdonképpen bárhol. Ilyenkor az emberek megrémülnek és sokszor elpusztítják a méheket. Egy méhész ismeri a bogarait, míg nekünk csak egy szúrós és veszélyes állat. Milyenek is ők valójában? Erről beszélgettem Király Krisztiánnal és Kovács Istvánnal.
Egy anyabölcsőt tartok a kezemben, az élet és egy család kezdete. Hogyan lesz ebből az egyből több ezer?
Az anya egyetlen feladata a szaporodás. A méhészek ezt folyamatosan figyelemmel kísérik. Célunk, hogy minél több családot tudjunk fenntartani. Nekünk a megélhetésünk, a méheknek pedig túlélés. Egy kaptárban egy anya van, tavasszal kb. 20 ezer fővel, a tél előtt ez a szám eléri a 70-80 ezres létszámot is. Megfelelő feltételek mellett 1000-1500 petét is lerak egyetlen nap, ezek mind dolgozók lesznek. Amikor elér egy bizonyos létszámot, a család és minden sejt mézzel van tele, akkor nincs további petézésre alkalmas hely. Ilyenkor elkezdenek bölcsőt nevelni. Amikor kikelnek, az anyák, a család érzi, hogy kettészakadt. Ekkor kezdetét veszi a rajzás, a méhcsalád egy része kirepül a kaptárból új élőhelyet keresve magának. A méhészek ezt igyekeznek megakadályozni, de ez nem mindig sikerül. Legtöbbször a kaptárak környékén maradnak, ilyenkor összegyűjtjük őket, új kaptárt kapnak, és kezdődhet az új család élete. Akár 5 km-re is kirepülhetnek, ha szerencsénk van, akkor ezt a lakosok bejelentik és mi bárhol be tudjuk őket gyűjteni.
Elég nagy számokról beszéltél, de mégis hová petéznek?
A kaptárakban keretek vannak, a keretekben viaszból készült műlépeket hozunk létre. Ezeket saját viasszal felépítik sejteknek. A természetben maguk is építenek lépeket, de nekünk így egyszerűbb, mert így válik kezelhetővé a család. Szaporodási időszakban ezekbe a sejtekbe helyezik a petéiket. Az első napokban mindegyik méhpempőt kap, utána pedig csak anyák. A többiek virágport és nektárt, vagy hígított mézet kapnak. Ezekbe a sejtekbe gyűjtik a mézet is – mondja Krisztián.
Mi történik akkor, amikor elpusztul az anya?
Egy anyátlan családnál, ha nincs megfelelő fiasítás, akkor feszültség keletkezik a kaptárban. A méhek keresnek egy olyan sejtet, amiből anyát nevelnek, kialakítanak egy bölcsőt és méhpempővel etetik, ezt az élet elixírjének is szokták nevezni. Az emberek is számos helyen alkalmazzák. Egy-két napos petéből új anyát tudnak nevelni, ugyan nem lesz teljes értékű anya, de így fenn tudják tartani a kolóniájukat. Létezik egy úgynevezett álanya is, amikor a méhek nem találnak alkalmas petét, tehát nem tudnak bölcsőt létrehozni, ekkor 3-4 dolgozó elkezd petéket rakni, de csak heréket. Ez a család kipusztulásához vezethet. A méhész ezt helyre tudja hozni, de nagyon nehezen – meséli István.
Amikor az anya úgy dönt, hogy új anyát petézik, akkor csak egyetlen bölcsőt nevel?
Ez számomra is érdekes, létezik a váltóbölcső, ha ebből kikel az új anya, akkor megöli a régi anyát, vagy hagyja elpusztulni. Ezt hívjuk méhésznyelven csendes anyaváltásnak. Na de a rajbölcsőnél (ami lehet akár 30 darab is), amikor elkezdenek kikelni az anyák, hívó hangot adnak ki a rajzáshoz, jelezve ezzel a többi anyának, hogy versenytársa akadt és megkezdődik a harc.
A harcos méhek tehát agresszívak, kell tőlük félnünk?
Vannak olyan méhek, amik megfőzik az áldozataikat. Ugyanis folyamatos mozgásukkal hőt termelnek, viszont ez nem minden fajra jellemző. Az országban házi méhnek nevezett úgynevezett krajnai méh nem így harcol. Fullánkjukkal szúrnak, de nem tudják, hogy szúrás után meg fognak halni. A szaporodás és a télre való felkészülés az életük alapja, ha ebbe nem szólunk bele, akkor békén hagynak bennünket. Tehát elég, ha elkerüljük azokat a helyeket, ahol méhek fordulnak elő. Fennmaradásukat tekintve, minden családnak megvan a maga személyisége és a legagresszívebb család egészségileg a legerősebb, de ők a legjobb gyűjtők is.
A méh megporzó tevékenysége miatt az egyik legfontosabb haszonállat. A méhész kihasználja a méheket?
A méhek a mézzel táplálkoznak, egy jó virágzás után 30kg-ot is elő tudnak állítani. Folyamatosan a télre tartalékolnak. Amikor a mézet elvesszük tőlük, ők újat termelnek. De természetesen, ami a táplálkozásukhoz szükséges, azt a kaptárban hagyjuk. Igazából egymásért vagyunk. Gondozzuk, ápoljuk őket, vannak természetes ellenségeik, mint például az atkák, egerek, darazsak és hangyák – ezektől meg tudjuk védeni őket. A természetben a madarak és kétéltűek is pusztítják őket, de ez a természet rendje. Valamilyen szinten szabályozzuk a szaporodásukat is. A téli időszakban is segítünk nekik, hogy minél kevesebb pusztuljon el tavaszra. Ha egy méhészetet magára hagynánk, akkor nagy valószínűséggel rövid időn belül kipusztulna.
Amíg méhészek vannak, addig mindig lesznek méhek is, de mindenkinek kötelessége óvni, védeni őket.
B.M
