A Motoros és Rock Fesztivál hatalmas fedett kűzdőtérrel, a megszokott magas színvonallal és több évfordulót tartó zenekarral várta a motorral, vagy anélkül érkező embereket.
Soltvadkerten az elmúlt hétvégén a Vadkerti-tó kemping adott otthont a XIX. Motoros Találkozónak és a II. Riders Fest rock zenei rendezvénynek.
„Már tavaly is hangsúlyoztuk, hogy motoros és rock fesztivál. Azért neveztük át motoros találkozóból, hogy minél inkább megszólítsuk az embereket és azokhoz is eljusson, akik nem motorosok, de a rock zenét szeretik. Akik szeretik ezt a feelinget és megnéznék a motorokat. Gondolva a májusi időjárás szeszélyességére, fedett nézőtérrel és színpaddal készültünk. Bíztunk a jó időbe, ami meg is jött. Igaz pénteken este két fellépő között esett némi eső, de ez pont jókor jött ahhoz, hogy mindenki meg tudjon vacsorázni a fedett helyeinken. Szombaton már szikrázó napsütésben folytatódtak a délelőtti programok és zavartalan volt az ebéd utáni motoros felvonulás is.
A tavalyi találkozó után – levonva a tanulságot – az idén nagyobb energiát fektettünk a hirdetésbe. Azt akartuk, hogy mindenkihez eljusson a híre az országban és a határon túlra is. Az ország minden szegletében hirdettük, tetettünk ki óriásplakátokat, országos médiában hirdettünk, és például Szegeden két troli is be lett fóliázva a mi reklámunkkal.
A programot tekintve azt úgy állítottuk össze, hogy igen ismert előadókat hoztunk, pénteken a Tankcsapdára megtelt a nézőterünk és a szombaton fellépők között a Kowalsky meg a Vegára szintén.
A motorosokhoz leginkább a rockzene stílus illik, ezt kedvelik többen, de jövőre már szélesítünk a palettán gondolva a más irányzatok kedvelőire is, és még egy nappal meg is toldjuk, azaz négy naposra tervezzük a fesztivált.
Elhatároztuk, hogy az idei évtől kezdve minden évben kiválasztunk egy – a fesztiválnak helyet adó Soltvadkert városában – gyermekekért dolgozó intézményt, szervezetet és minden megváltott belépőjegy árából 100 Ft-ot felajánlunk segítségül. A befolyt összeget a kiválasztott intézmény, szervezet által meghatározott célokra fordítjuk.
Továbbra is jó kapcsolatot ápolunk Soltvadkert Város Önkormányzatával és a Vadkert Komszolg Kft.-vel, akiknek ezúton is köszönjük a segítségüket.” – tudtuk meg Schepy azaz Molnár László szervezőtől.
A pénteki nap az érkezésről, sátorállításról és az esti programot tekintve a koncertekről szólt. Fellépett a Zorall, a Lord, a 30 éves jubileumát ünneplő Tankcsapda és a 15 éves jubileumát ünneplő AB/CD.
Szombaton a délelőtti programok során tartották a hagyományos és kihagyhatatlan szkander versenyt, ami Kelemen László súlyemelő és szkander versenyző, többszörös országos szkander bajnok, világbajnoki ezüstérmes szakosztályedző és vezető felügyeletével és bírálásával zajlott.
„Szerintem ez már a 8. alkalom, amikor is szkander versenyt bonyolítunk le a soltvadkerti motoros találkozón. Most délelőtt 10 órától 13 óráig színesítettük a rendezvényt a szkanderrel. A szokásos módon a szkander versenyé volt a főszerep – mint minden évben most is jól sikerült, jó hangulatú volt. Egy saját fejlesztésű, a világon is egyedülálló kézsebesség és reakcióidő mérő- fejlesztő géppel színesettük a versenyt. 22 nevező volt, férfiak, nők, gyerekek mérték össze erejüket. A nők és férfiak igazán látványos küzdelmekkel kápráztatták el a szurkolótábort! A kategóriákban minden győztes emléktárgyat és sört kapott, a gyerekek karkötőt.” – számolt be a versengésről László.
Díjazták a legeket is, ahol a legmesszebbről érkezők Kínából egy Harley Davidsonnal jöttek. A legkorábban érkezők egy házaspár, akik csütörtökön délután 4 órakor érkeztek Veszprémből a fesztiválra. Díjat kapott a legfiatalabb motoros és különdíjat egy kislány, aki egy műanyag játék nyuszival motorozott. Ha van legfiatalabb, akkor a legidősebb motorost is díjazták, idén ő a 70. életévét tölti.
Kihagyhatatlan a motor szépségverseny, ahol egy gyönyörű mentazöld, retró stílusban megépített Drag Star 650-es motor nyert. A tulajdonos Bodó Tamás, aki Bajáról érkezett és a foglalkozását tekintve restaurátor, öreg autók felújításával foglakozik.
Az ebédet követően a motoros felvonuláshoz összegyűlt motorosok áldása következett, majd a már jól megszokott útvonalon a 45 km-es motoros felvonulás. A konvojt felvezető jármű egy igazi különlegesség, egy Ford F-650 XLT Super Duty volt, míg a sor végét egy Hammer H2-es zárta.
Az est folyamán újra a színpadé lett a főszerep, ahol fellépett a God & Guns, a Ganxsta Zolee és a Kartel, a 15 éves évfordulóját ünneplő Road, a Kowalsky meg a Vega és végezetül színpadra várták az Asphalt Horsement.
Vasárnapra maradt a pihenés és a kiköltözés.
-K.Gy.-
Fotógaléria: