A Kiskőrösi NKSZSE női kézilabda csapatának utánpótlás korú játékosai június 16-19-ig edzőtáborozáson vettek részt a Vadkerti-tónál. A fiatalok az Újbudai Önkormányzati Üdülőben töltöttek el négy napot.

-Hirdetés-

Az egyesület TAO pályázati támogatásból tudta finanszírozni a szállás és a napi étkezés költségeit. A programban az U8-U10-es korosztályokban kézilabdázók közül 40 gyermek vett részt Dózsa Tamás, Szabó Tamás és László Zsolt edzők, valamint Schautek Tünde sportmunkatárs felügyelete mellett. Nagyon szerencsés volt a tábor az időjárás tekintetében, hiszen sokat tudtak fürödni a gyermekek és a viharok előtt mindig időben visszaérkeztek a szálláshelyükre.
A fiatalok számára az az edzőtábor jutalom jellegű volt a hosszú bajnoki szezont követően, amely során sok fürdéssel, mozgással és kötetlen programokkal töltötték el az időt.

A szálláshely Kiskőröshöz és a szülőkhöz való közelségének köszönhetően az egészen fiatal gyermekek is kipróbálhatták, hogy milyen a tábori élet és szülők nélkül aludni.

Az utolsó este egy szülőkkel közös palacsintázással zárult, és már rendhagyó módon nagy előszeretettel fogyasztották a Szentgyörgyi Sándor által felajánlott finom lángosokat. A gyermekek épségben, egészségben és sok élménnyel gazdagodva térhettek haza.

A nyári szünet után augusztus közepén kezdődnek majd a fiatalok számára az edzések az új bajnoki szezonra.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (39 db kép)
MEGOSZTÁS