Csendes Ősz Idősek Otthona Család- és Gyermekjóléti Szolgálata a nyári szünetben is segít a családoknak a gyerekek szabadidejének hasznos, kellemes eltöltésében. Több éves hagyománynak megfelelően idén is nyári szabadidős tábort szerveztek június 24. és 28. között.

A jelentkezők térítésmentesen vehették igénybe a foglalkozásokat.
-Hirdetés-

A hétfői gyülekezőnél tájékoztatták a szülőket, kísérőket a hét programjáról, majd tábornyitó közösségépítő játékokkal kezdték a napot.

Kedden Ürmös Noémi vezetésével egészségnevelő foglalkozáson, játékos formában sajátíthattak el a gyerekek hasznos ismereteket.

Szerdán talán a legélvezetesebb délelőttöt tölthették el a gyerekek. Ismerkedtek a rendőrség munkájával. „Élőben”, a Kiskőrösi Rendőrkapitányság munkatársai Kuti Erika c.r. őrnagy bűnmegelőzési főelőadó és Digner Tamás r. törzszászlós közlekedési járőr közreműködésével forgalmat ellenőriztek.

A szabálytalan vezetőket figyelmeztették és savanyú cukorral ajándékozták meg. A szabályokat betartók dicséretet és édes cukorkát kaptak.

Csütörtökön délelőtt a Keceli Levendulásban várta programmal a csapatot mesés környezetben a Filus család. Délután a Városi Múzeumba látogattak el, ahol két nagymama, Haszilló Jánosné Terike és Lehőcz Józsefné Szösze néni mesélt nekik a régi időkről, a múzeumban kiállított tárgyak, eszközök használatáról. Válaszokat kaphattak az idős néniktől a gyerekek arra, hogy régen vajon volt-e fagyi vagy hogyan telt az idő tévé és internet nélkül.

Pénteken, mivel nincs nyár fagyi nélkül, így „édes” programmal zárták a hetet. Ráadásul finom ebéd készült a táborozók részére Palásti László húsboltos felajánlásából.

A heti programok megvalósításához hozzájárultak támogatásukkal a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal munkatársai: Ürmös Noémi, Szentgyörgyi-Balogh Eszter, Csendes Ősz Idősek Otthona munkatársai, Csiszér László, Filus Attila, Filusné Borbényi Éva, Földes Ferencné, Haszilló Jánosné, Horváthné Vőneki Anna Szilvia, Lehőcz Józsefné, Magyar Vöröskereszt Kiskőrös Városi Szervezete, Ondrovics István, Palásti László, Rendőrkapitányság Kiskőrös, Kecel Városi Múzeum.

 

Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (37 db kép)
MEGOSZTÁS