A kiskőrösi KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának 1. A osztálya június 6-án tartotta tanévzáró családi napját. Az esemény főszervezője az osztályba járó egyik gyermek édesapja, Virág Tibor volt, aki a kaskantyúi labdarúgó pályára várta a családokat.

-Hirdetés-

Az osztályt 28 diák alkotja, akik családtagjaikkal együtt 9 órakor gyülekeztek a program helyszínén. A délelőtt folyamán sok mozgást igénylő játékos vetélkedők voltak a családoknak, melyek közül a legvidámabbnak a múmia készítés bizonyult. Egy kaskantyúi gyűjtő felajánlásának köszönhetően katonai gépjárművek is voltak a helyszínen, amelyekre felszállhattak és megnézhették a gyermekek. A kaskantyúi iskola konyhájában készült el a finom ebéd: sült csirke, sült kolbász, sült krumpli és desszertnek meggyes, valamint szilvás lepény. Délután a fiúk fociztak az apukákat is bevonva, ami után nagyon tetszett a kisdiákoknak a lovaskocsikázás.
Az osztályfőnök, Dicsa Tiborné Marika elmondta, hogy az elmúlt egy év alatt nagyszerű kis közösség formálódott a gyermekekből. Több alkalommal voltak már különböző kirándulásokon, és ez a mostani program is nagyszerű közösségerősítő nap volt. Kiemelte, hogy a szülői csapat is kiváló és örömmel vesznek részt aktívan a különböző programokban. A pedagógus megemlítette, hogy arra törekszik, hogy a diákok örömmel jöjjenek az iskolába és szeressenek az intézménybe járni.

Filus Tibor
(Fotó: Filus Tibor és Subáné Kiss Kriszta)

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (50 db kép)
MEGOSZTÁS