Idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Vadkerti-tó Strandfoci Kupa július 6-7-én. A strand területén kialakított homokos pályán a két nap során kilenc csapat mérte össze erejét.

-Hirdetés-

Az esemény főszervezője és ötletgazdája Szabadi Tamás elmondta, hogy több napos előkészületek után sikerült a megfelelő minőségben kialakítani a pályát. A munkálatokban nagy segítséget adott a soltvadkerti önkormányzat és a Vadkert Komszolg Kft.

A teljes pályát védőhálóval vették körbe, feltöltötték homokkal a területet és kihelyezték az 5×2 méteres kapukat. A két nap során egy traktorral folyamatosan megtörtént a talajegyengetés és a nagy hőségben esetenként vízzel locsolták be a játékteret.

A Foci-Suli edzők csapata

A küzdelmek az első játéknapon két csoportban kezdődtek körmérkőzéses formában. Az itt elért eredmények alapján a csoportok harmadik és negyedik helyezettjei keresztbe játszással folytatták az egyenes kieséses szakaszban. Ezek után a vesztesek a 7. helyért, a győztesek pedig az 5. helyért játszottak. Csoportok első és második helyezettjei a keresztbe játszás után – a vesztesek a bronz éremért és a győztesek – a döntőben léphettek pályára.

Az STE Feromax csapata

Különösebb vitáktól és sérülésektől mentes volt a torna, amelyhez szinte végig kegyes volt az időjárás. A játékosoktól láthattuk a strandfoci minden szépségét, technikás megoldásokat és szinte minden mérkőzésen született ollózásból gól. Szerencsére még az igazi presztízs mérkőzéseken sem ment át a játék durvaságba, és a legparázslóbb vita is csak a mérkőzés lefújásáig tartott.

A főszervezői kiemelte, hogy köszönet jár Soltvadkert Város Önkormányzatának, és Schnürlein Andornak, hogy idén is megrendezhették a tornát, melyhez támogatást nyújtottak. A Soltvadkerti TE-nek a lebonyolításhoz szükséges eszközök egy részének a biztosításáért. A mérkőzések játékvezetőinek, Tóth Csabának és Tóth Róbertnek, hogy komolyabb hiba nélkül hozták le az egész hétvégét.
A segítő lányoknak, akik profin vezették a mérkőzések jegyzőkönyveit. A Magyar Válogatott és FC DAC játékosának, Vida Máténak, hogy a családjára fordítható kevés szabadidejéből elvéve, az idei rendezvényen – mint eddig minden alkalommal – is közreműködött a díjátadón, ezzel is emelve a torna színvonalát. Továbbá köszönet Rácz Sándornak (Versomix Kft.) a támogatásért, a KuPi Bárnak, Nagy Gábornak és a lányoknak a catering szolgáltatásért, valamint Morvai Lajosnak a magas színvonalú kommentátori közreműködésért.

A Kőrösi fiatalok csapata

Eredmények:
A döntőben:
Farm Agroker-Bombers 4-3
A harmadik helyért:
Foci-Suli edzők-STE Feromax 3-1
5. Turbo Run
6. Kőrösi fiatalok
7. Bócsai BLSE
8. Re-Green
9. B-Közép 1928

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (63 db kép)
MEGOSZTÁS