A Kiskőrösi NKSZSE serdülő csapata Czérna János edző vezetésével szolid tervekkel vágott neki az új bajnoki idénynek. Az előző bajnokságban is a III. osztályban játszottak és egy komoly mezőnyben az előkelő harmadik helyet szerezték meg, maguk mögé utasítva Szeged és Gyula csapatát.

-Hirdetés-

A szezont értékelve mondta el Czérna János edző, hogy 2018 nyarán hatan távoztak a csapatból. Ketten kiöregedtek, akik az ifjúsági és a felnőtt gárdájában játszanak, négyen pedig a serdülő bajnokság első osztályában folytatták. Mindannyian rendszeres játéklehetőséget kaptak és lövik a gólokat, amire nagyon büszkék. Ilyen előjelek után 2018-ban újra fel kellett építeni a serdülő csapatot, akik egyre jobban játékba lendültek és volt néhány jó mérkőzésük. A folyamatos jó játék eredményeként idén májusban újra bronzérmet akasztottak a lányok nyakába.
Az idei bajnokságban két átlövővel – Tösmagi Niki és Varga Anna – vágtak neki a bajnokságnak, akik sajnos a harmadik fordulóban megsérültek, ezért Schiszler Hanna balszélső játszott átlövő poszton, aki remek teljesítményt nyújtva 81 találattal a harmadik lett a csoport góllövő listáján.

A bajnok Algyő csapatától mindkétszer jó mérkőzésen kaptak ki. A második Kiskunhalasi csapattól is két vereséget szenvedtek, bár őket a januárban megrendezett II. Zsubori Zoltán Emléktornán a döntőben igen jól játszva 14-11 arányban legyőztek és ezzel megnyerték a tornát. Ezen a kupán a Kecskeméti NKSE és Kalocsa csapatát is magabiztosan legyőzték a lányok. Kecskeméti NKSE csapatát mindkétszer 10 gól fölötti különbséggel és jó játékkal múlták felül. A Kalocsai csapatot itthon magabiztosan győzték le, idegenben pedig gyenge játékkal vereséget szenvedtek tőlük. A Lajosmizsét mindkétszer küzdelmes mérkőzésen, nagy különbséggel győzték le. A sereghajtó Tiszakécskét mindkétszer igen nagy különbséggel verték.

Első sor: Hell Kriszti, Bagó Viki, Németh Laura, Zsubori Réka, Sörös Zsófia, Csepregi Judit, Ábrahám Luca.
Hátsó sor: Jáger Jázmin, Schiszler Hanna, Markó Dóri, Czérna János – edző, Pavlovics Misell, Járdi Ádám – BMKSZ elnöke, Lucza Evelin, Varga Anna, Kollár Csenge, Lukács Kata.
Játszottak még: Boldizsár Nikita, Burka Janka, Nyúl Neszta, Pivarcsi Ivett, Tóth Boglárka és Tösmagi Niki.

A diákolimpia megyei döntőben – Bem iskola – 7-8. osztályos lányaik III. helyezést értek el. Az előző két megyei döntőt megnyerték, de az átalakult csapattól ez a dobogós helyezés jó eredmény.
A csapat tagjai: Lukács Kata, Markó Dóri, Kollár Csenge, Pavlovics Misell, Sörös Zsófia, Jáger Jázmin, Zsubori Réka, Lucza Evelin, Boldizsár Nikita, Nagy Aleszandra, Schautek Sára és Szecsődi Zsanett.
A nyáron megint nagy átalakuláson megy át a serdülő csapat, hiszen 10 játékos távozik. Hatan (2003-as születésűek) mennek az ifjúsági csapatba, négyen vidéken tanulnak tovább, de remélik, hogy folytatják a kézilabdázást és hallunk még róluk. Az új szezonra augusztustól megint új serdülő csapatot építenek, a távozók helyére pedig jönnek a fiatalabbak.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS