A VIRA Magazin minisorozattal kívánja bemutatni olvasóinak a kiskőrösi és környékbeli fiatal vállalkozókat. Ifjú koruk ellenére ők nem költöztek el külföldre vagy a fővárosba (esetleg megjárták, de hazajöttek), hanem itt, városunkban vagy legalábbis a környéken próbálnak szerencsét, sokan közülük egészen szép eredménnyel. Ezért olyan fiatalokat keresünk meg térségünkben, akik családi vagy önálló vállalkozásba kezdtek és itt képzelik el jövőjüket a későbbiekben is.

-Hirdetés-

Hunyadi Márk ambiciózus fiatalember, aki ifjúsága ellenére (hiszen még csak 23 éves) hatalmas üzletbe kezdett. Kiskőrösön nyitott egy 3D, póló- és dekor nyomtatással foglalkozó üzletet, amely bár a környéken található néhány üzlet portfóliójához hasonlít, de Márk így is belevágott – a jelenlegi állapotok szerint bizony nagyon is jól tette. Egy hobbiból indult az ötlet, ugyanakkor álma volt egy saját cég, a gimnázium után ő mégis a munka világába vetette magát.

“Úgy érzem kiindulásnak Kiskőrös egy tökéletes város. Napról napra fejlődik, javul és így nekünk is szerencsére akad munka itt bőven”

VIRA: Már az iskolában is tudtad mivel szeretnél foglalkozni?

H.M.: Mindig is kiskőrösi voltam, itt jártam gimnáziumba is. Ami nagyon érdekes, mert manapság már én gyárthatom az iskolai pólókat, ez jó érzéssel tölt el. Az volt a gyerekkori álmom, hogy saját üzletem legyen. Egyben biztos voltam, hogy saját, csak magát a témát nem tudtam, hogy mégis mit. Az iskola után viszont nem mentem egyből felsőoktatásba, hanem gyűjteni kezdtem leendő saját cégem alapjaira egy kis tőkét. Az első évben pont erről szereztem tapasztalatot, hogy miként működik egy munkahely. Közben jelentkeztem főiskolára Budapestre – gazdálkodás és menedzsment szakra – amit jelenleg is végzek, levelező képzésen. Összesen 3 évet dolgoztam és az ez idő alatt összespórolt pénzből nyitottam meg a vállalkozásom, megvettem a berendezéseket, a gépeket.

Egyre felkapottak egyedi termékeik, amelyek különleges eljárással készülnek

A 3D nyomtatás egy hobbiból nőtte ki magát, amit Wágner Anti barátommal közösen fejlesztgettünk. Amikor egyre többen kerestek meg minket, úgy döntöttünk, hogy nagyobb hangsúlyt fektetünk rá és 2018-ban meg is alapítottuk akkor még közösen a céget. Sajnos Anti munkahelye miatt nem tudta tovább folytatni, így januárban egyedül maradtam, de szerencsére a mai napig ha felhívom, a legtöbb problémánál kisegít.

VIRA: Ha jól tudom a szakdolgozatod is pont olyan témát jár körbe, ami a cégedet illeti.

H.M.: Igen, a szakdolgozatomat is a 3D nyomtatásról írom, A 3D nyomtatás üzleti alkalmazásai címmel. Bele akartam látni, hogyan működik egy vállalkozás. Gazdasági, pályázati, marketing részeket is elsajátítok, ami aztán persze kell a cégemhez. Eleinte persze nehéz volt, hogy megismertessük a 3D nyomtatást, és legyen haszon is. Kevesen is értenek hozzá, és egy minimális hiba tízezres tételeket jelent nekem. Nagyon pontosnak és precíznek kell lenni. Itt kezdtem megérteni az egyéni vállalkozókat, hogy mennyire nehéz nekik. Mikor nem a terv szerint haladnak a dolgok, picit elszomorodik az ember, kicsit alulmotivált lesz.

Közben folytattam az iskolát és újabb réteg tért be hozzám, hogy ha már nyomtatás, akkor legyen dekor-nyomtatás is. Így ezzel bővült a portfólió a 3D nyomtatás mellett 2019 januárjától. Majd jött a textilnyomtatás is különféle technikákkal, amiket a mai napig próbálunk fejlesztgetni, mivel folyton modernebbnél modernebb technikák jelennek meg.

VIRA: Az irodád és a telephelyed külön van a kezdetektől. Nem szeretnél bővülni?

H.M.: Igen! Nehéz megfelelő helyet találni, ahol a gépek is, és mi is kényelmesen elférünk. Szerencsére ez hamarosan változni fog, ugyanis ha minden jól megy hamarosan Kiskőrös szívében is megtalálnak majd minket a kedves ügyfelek. Érdekes módon, még most is kevesen tudják, hogy mi itt vagyunk. Nem ismerik a kiskőrösiek az üzletet. A legtöbb felkérésünk egyébként interneten érkezik, illetve mint a népmese, szájhagyomány útján terjedünk. Általában több darabos rendelésekről van szó. Kisebb cégek, vállalkozások keresnek fel minket, de persze szoktunk egy darabos gyártást is végezni.

VIRA: Miért éppen Kiskőrösön? Van esetleg tervben másik város is, ahol céget alapítasz?

H.M.: Úgy érzem kiindulásnak Kiskőrös egy tökéletes város. Napról napra fejlődik, javul és így nekünk is szerencsére akad munka itt bőven. Természetesen dolgozunk vidéken is a dekorral. Az ügyfelekhez más városokba is kimegyünk, akár távolabbra is. Most volt szerencsénk dolgozni Balatonon is, ahol kávézót dekoráltunk. Dolgozunk a környékbeli településeken is: Kecel, Solt, Soltvadkert, de pesti céggel is van kapcsolatunk. Ezek kávézók és bárok külső és belső dekorálása, fóliázása. Nincs tervben, hogy más városban nyissunk újabb boltot. Ezt a kiskőrösit is elég kézben tartani, nemhogy többet.

VIRA: Kiskőrösön több konkurens cég is van. Hogyan tudsz mégis talpon maradni?

H.M.: A legtöbb megrendelésünk ajánlás útján jön. Próbálunk rugalmasak lenni, mi magunk menni, felmérni a terepet, mivel a legtöbb vállalkozónak erre nincs ideje, hogy bejöjjön és itt tárgyaljunk. Így, ha hívnak, akkor mi megyünk és segítünk minden problémájukat megoldani, hogy legalább ezen a téren kevesebb gondjuk legyen és másra több figyelmet tudjanak fordítani.

Meglepő módon nem kezelem konkurenciaként a többi hasonló portfóliójú céget, mert a mai napig hatalmas segítséget kapok a NOGADEKOR-os srácoktól. Mára pedig kölcsönösen segítjük egymást. Egyébként, aki nem hozzájuk megy, az jön hozzánk. Szerencsére sok ismerősünk választ minket. 2018 márciusában indult a vállalkozásom és mostanra már kellett felvennem segítséget, mert egymagam nem bírnám.

VIRA: Technikában kell fejlesztened magad folyamatosan?

H.M.: Most úgy érzem a legjobb technikát használjuk minden téren. Reklámajándékainkat, textílnyomás és dekor terén is a legjobb anyagokat és legjobb technikákat használjuk, de mint már említettem is, azért folyton nézegetjük az újabb berendezéseket. Gépeink megvannak, ennek fejlesztésére egyenlőre nincs szükség. Technika is egyelőre rendben van. Most első célunk a költözés a közeljövőben. Ezeken kívül is maximálisan elégedett vagyok. Nagyon nagy ugrás volt az elmúlt 4-5 hónapban, minket is meglepett a kereslet növekedése.

VIRA: Hogyan jut mindenre időd, ha leginkább itt dolgozol?

H.M. Pont most következik a szakdolgozat írás vége, így tervezek egy passzív félévet. Sok volt az elmúlt időszak, közben tanítom be a segítségemet, és a költözés is meglesz 2 hónapon belül. Ja és mindamellett ugye kézilabdázok is.

VIRA: Nálad nem kérdés az 5-10 év, hiszen nagyon fiatal vagy. Inkább azt kérdezem, hogy 10-20 év múlva is a céged vezeted? Ugyanígy egy alkalmazottal és mindent te szeretnél kézben tartani a rendelésfelvételtől a termékeladásig?

H.M.: Vannak persze tervek. Elsősorban most költözni szeretnénk, hogy a géppark és az iroda egy térben legyen. Akkor nyitástól zárásig bent tudok lenni egy helyen és nem kell ingázni a két telep között. Majd a nagyon távoli jövőben esetleg veszek fel még egy, maximum kettő embert, de én szeretném megtartani ezt a családias légkört, mivel így tudok igazán odafigyelni a körülöttem lévőkre, és az emberek igényeire. Ha valamit jól csinálsz, akkor ideküldik az embereket, referencia vagy. Én úgy foglalkozok az emberekkel, ahogy szeretném, hogy velem is bánjanak, ha bemegyek valahova. Nem várom el az ügyféltől, hogy pontosan tudja mit akar és hogyan, hiszen ezért vagyunk mi, hogy segítsünk. Emberbarátnak kell lenni ebben a szakmában is.

Nem szeretnék ebből nagyobbat létrehozni. Be szeretném osztani az időmet, megtalálni a középutat, ez pár éven belül már realizálódik szerintem. Nem is gondoltam volna, de ezt nagyon szeretem csinálni. Jó olyan egyedi dolgot gyártani, ami másoknak is tetszik.

DéKá

MEGOSZTÁS