A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén nyáron is megszervezte focitáborát a Soltvadkerti Foci-Suli Sportegyesület a Vadkerti-tó partján. Az edzőtáborban augusztus 5-9. között 25 gyermek vett részt.

Az egyesület elnöke Csesznegi Lajos elmondta, hogy a nyári edzőtábor már 15 éves múltra nyúlik vissza. Idén is kiváló körülményeket teremtettek az edzésekhez és a kötetlenebb, játékos programokhoz a szülők számára igen kedvező térítési díjért. Köszönetét fejezte ki a program lebonyolításához nyújtott segítségért a Soltvadkerti Önkormányzatnak, a Vadkert Komszolg Kft.-nek és annak vezetőjének, Schnürlein Andornak. A foglalkozások 9-16 óráig tartottak, melyek során délelőtt a labdarúgás technikai elemeit és ügyességi feladatokat hajtottak végre a gyermekek, a közösen elfogyasztott ebédet követően pedig játékos vetélkedők, homokfoci, vízibiciklizés és fürdés volt. Szintén köszönetét fejezte ki Ocskai Pálnak, aki térítésmentesen biztosította a táborozók részére a vízibicikliket. A programok között szerepelt egy látogatás a kalandparkba is Medgyes Attila felajánlásának köszönhetően. Az elnök megemlítette, hogy az edzőtáborban nagyon sok környékbeli gyermek is részt vett, ugyanakkor sajnálatát fejezte ki azért, mert kevés soltvadkerti fiatalt mozgatott meg ez az egy hét.

Az edzőtáborban folyó szakmai munkáért felelős edző Újvári Gábor elmondta, hogy a feladatok koordinálásában segítségére volt Frittmann Patrik, Eiler László és Bischof Ádám. A foglalkozások során nagy hangsúlyt fektettek a technikai képzésre és a gyakorlatok jelentős részét labdával végezték el. Mindezek mellett a fizikai erőnlétet fejlesztendően a gyermekek a Vadkerti-tavat is körbefutották több alkalommal. Kiemelte, hogy összességében az volt a cél, hogy a gyermekek egy edzés alkalmával minél több alkalommal érjenek a labdához, és hogy technikai tudásuk nagymértékben fejlődjön.

-Hirdetés-

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (19 db kép)
MEGOSZTÁS