Tüskevár, Pál utcai fiúk, Egri csillagok, Légy jó mindhalálig. 1222, a tatárjárás, mohácsi-vész. Címek, dátumok és kifejezések, életünk letűnt korszakából, mikor mások mondták meg, mi a kötelező.
Alsós tanítónénim kérdezte egyszer: „Szerintetek Mátyás király evett paprikás krumplit?” Úgy gondoltam, amit anyu minden héten egyszer megfőz és először tanítanak egy kiskőrösi lánynak, biztos, hogy az „Igazságos” is ismerte. De Cili néni elmagyarázta, hogy mire Kolumbusz elérte Amerika partjait, Mátyás király már két éve nem volt trónon. Az a hír pedig már tényleg kikészített, hogy a nagy utazó azt hitte Indiában jár. Meghatározó aha – élményem volt ezzel kapcsolatban: ami nekem természetes és mindennapos, nem mindig volt az.
Aztán meggyőződésem, hogy Vikidál Gyula is felelős azért, hogy pedagógus lettem, mert még ma is csak hidegrázás kíséretében tudom meghallgatni Az élet szépet. Amikor új német vagy latin szavakat tanultam, soronként húztam le a papírt, „guberáltam”, mint Tutajos és Bütyök. Ezen élmények és tapasztalatok révén úgy éreztem, egy nagyobb egésznek vagyok a része.
A fiam az elmúlt tanévben a Pál utcait olvasta, ezért újra és újra felidéztük a Vígszínházas előadást. Idén az Egri csillagok van terítéken. Túl Harry Potteren és Percy Jacksonon nem tudtam, mennyire találja majd izgalmasnak, tudok-e válaszolni, ha lesznek kérdései. Úgy alakult, hogy két példányra is sikerült szert tennünk. Szóval, némi fáziskéséssel én is újra olvasom. Felnőttként más élmény. Nem mellesleg, izgalmas az embernek a saját gyerekét rávenni, hogy spoilereljen: a sztoriban az Móré vagy nem Móré.
Az igazság az, hogy a kötelezőkben feltáruló világ messze van a gyerekeink mindennapjaitól.
De néztünk már bele egy Fortnite videóba és figyeltük meg a karaktereket? Az is messze van. Csak a másik irányban. Ahogy Thanos csettintése és a Halálcsillag kiiktatása, úgy Bornemissza Gergely tüzes karikája sem mindennapi. Féltjük őket az erőszaktól, Gárdonyi pedig mesél egy olyan törökről, aki a kardjával kettéválasztotta az ellenfele és a lova fejét is.
Nyilván a könyvekbeli, offline erőszak a fantázia belső védelmi korlátai miatt kevésbé romboló, de azért jelenléte vitathatatlan.
Így vagy úgy, a kötelezők elgondolkodtatnak. Arról, hogy máshol, máskor, más szabályok voltak. Kibillentik gyerekeinket a komfortzónából. Tele vannak számukra ismeretlen szavakkal, amik a „hagyjon már békén engem mindenki az ilyen hülyeségekkel” mondatokon felül, azért mégiscsak kommunikációt provokálnak gyermek és szülő között, ami kamaszkorban nem utolsó szempont. Amikor az anyaszerep szép lassan átmegy egyfajta szendvics-utánpótló ingyenes szolgáltatásba, és néha majd meggebedünk, hogy kialakítsunk valamiféle kapcsolatot.
Miközben a fentieken gondolkodtam, rájöttem, hogy hasznos lenne hús-vér kamaszokat megkérdezni, ezért a fiam osztálytársaihoz fordultam. A legfontosabb, hogy jónéhányan örömmel válaszoltak. Már ezt félsikernek könyveltem el. A Pál utcai fiúkról olyan különleges véleményeket kaptam: hogy izgalmas volt, úgy érezték, ők maguk is ott vannak a grundon, a csapatszellem és az összetartás fontosságáról szólt, vagy megmutatta, hogy mire képesek a fiatalok, ha összefognak. Van, aki már többször is elolvasta az Egri csillagokat, és olyan is, akinek pár mondat elég belőle altató helyett. Legnagyobb örömömre a szülők is megosztották velem a gondolataikat. Kiderült, hogy hozzám hasonlóan többen is csatlakoznak a gyermekeikhez az olvasásban, így nyűglődés helyett egy újabb közös élménnyel lehet gazdagabb a család. Felmerült egy szempont, amire nem is gondoltam eddig.
Vajon az olvasást szeretnénk megkedveltetni iskoláskorban vagy a klasszikusokat megismertetni?
Mert előbbi esetén talán hatékonyabbak a kortárs regények, utóbbinál sokszor extra energiákat kell mozgósítanunk, hogy gyermekeinket motiváljuk.
Összegezve szerintem a kötelező olvasmányok tele vannak potenciállal, mindenféle bosszantó tulajdonságaik mellett. Nem túl elegánsan fogalmazva: „ártani, biztos, hogy nem ártanak”. És, ha semmi nem jön be, végső mentsvárként bevethetjük „az életben nagyon sok dolog van, édes gyermekem, amihez nincs kedvünk és mégis meg kell csinálni” szlogent. Lássuk be, ez is igaz. Ettől persze nem nő a szülői népszerűségi indexünk, de az úgy is rohamosan csökken ebben az életszakaszban. Nagyjából pont olyan mértékben, amilyen mértékben emelkedik a kötelező olvasmányok száma. Úgyhogy ez már nem oszt, nem szoroz.
De azért én bátran vallom, hogy az ember gondolatai, értékítélete, szókincse szempontjából a Tüskevár, Pál utcai fiúk, Egri csillagok, Légy jó mindhalálig – pakk, sokkal inkább szoroz!
Kutyifa Anikó
