Eljött az utolsó nyári tábor, a Népi tábor ideje, melyen 27 gyermek vett részt a kiscsoportos ovistól a 4. osztályos tanulókon át. A tábort Mártáné Czékus Györgyi vezette, de aktívan segítette a munkáját Vincze Beatrix.

-Hirdetés-

Dallos Zsoltné mézeskalács készítő jött el a kicsikhez hétfőn mézeskalács elkészítésére, a tésztát kiszúrásos formákkal kisütötték és feldíszítették. Ehettek is, amennyit akartak belőle.

Kedden szalma nyakláncot fűzhettek Bene Ágostonné kosárfonóval.
Vidák Anna nemezelő szerdán látogatott el kis falunkba, hogy megmutassa hogyan készítenek karkötőt és kígyókat színes gyapjúból. Boldizsár Tímea csuhéfonóval tölthették csütörtöki napjukat csuhé virágok készítésével, ezeken kívül készítettünk még tázlári levendulával töltött zsákocskákat is.

Minden nap volt dalosjáték tanulása, kedden gyermekjóga foglalkozás Mogyorósi Henrietta gyermekjóga oktatóval.

Szerdán amikor esett az eső, fonalakból fontak, sodortak, társasjátékokat játszottak, és voltak persze a sószobában is.

Csütörtökön meglátogattuk a Templom hegyen lévő emlékhelyet, ahol a kicsik megkeresték a saját kiültetett fáikat. Visszaúton Kónyáné Zsuzsi meglepett bennünket egy-egy jégkrémmel.

Pénteken délelőtt Csizóczki József bőrművestől tanulhattak el néhány technikát a gyerekek, majd délután Vadász tanyára látogattunk el, ahol a sok állat megcsodálása mellett lovashintóra ülhettünk és kocsikázhattunk is.

Vadászné Bozsik Anikó csodálatos régiség “múzeuma”

Vadászné Anikó szemet gyönyörködtető virágokkal beültetett régiség gyűjteményét is megcsodálhattuk. A legnagyobb élmény a szalmabálákon való rohangálás volt. A szülőket várva utolsó napunkon minden kisgyerek elrendezte a névtáblája mellé az egész heti  készített munkáját, hogy a szülők és a vendégek megtekinthessék. A gyerekek és a szülők közös daltanulása után pedig a tárcsán Szakálné Marika és Szakál Magdolna sütött tejfölös, sajtos lángos illatára vonultunk ki az udvarra. Még eszegettek, jóízűen folyt a játék, és a vendégeink is tudtak egy kicsit beszélgetni.

A kézműves mesterek foglalkozásai a Magyar Falu Program keretein belüli együttműködéssel valósult meg, Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesülettel.

-Dusy-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (83 db kép)
MEGOSZTÁS