Hamarosan kezdetét veszi a következő tanév, mely főként a friss iskolások szüleinek jelent komoly anyagi megterhelést. Nagy segítség viszont, hogy a szeptemberben esedékes családi pótlékot már augusztus végén folyósították, de a munkáltatók által adható iskolakezdési támogatás hiánya sok családnak fájhat. Érdemes érdeklődni azonban a helyi önkormányzatoknál, hiszen a legtöbb helyen sokféle megoldást kínálnak az adott település lakosainak.

-Hirdetés-

Szeptember másodikán veszi kezdetét a 2019/2020-as tanév, az iskolakezdés költsége pedig sok magyar szülő pénztárcáját súlyosan megterheli: egy leendő elsős tanuló ruháztatása, tanszercsomagja akár 100 ezer forintba is kerülhet. A tanévkezdés az iskolatáskák, az írószerek, a ruhák, vagy a kollégiumi és albérlettel járó költségek mellett egyéb olyan kiadással is járhat, amire év közben nem is gondoltunk.

Viszlát, cafeteria!

Mindenhez komoly segítséget jelentett a korábbi években az iskolakezdési támogatás, azonban a cafeteria-rendszer jelentős átalakításon ment keresztül. A munkáltatókra jelentős terhet ró, hogy az iskolakezdési támogatáson tavaly még 40,71 százalékos adóteher volt, idén a többi juttatáshoz hasonlóan 78,95 százalékos adó terheli. Éppen ezért a munkavállalók egy jelentős része idén már elesik ettől a juttatástól – mondta Fata László, cafeteria szakértő.

Létezik azonban számos pályázati lehetőség, mely leveszi a terhek egy részét a szülők válláról.

Szinte minden városban és kerületben elérhető a segítség, érdemes tehát felmenni a helyi települési önkormányzat internetes oldalára, és onnan letölteni az igénylőlapokat.

Forrás: portfolio.hu

MEGOSZTÁS