A Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok Kiskőrös legkedveltebb rendezvényei közé sorolható. Ilyenkor hazatérnek a távoli rokonok, mulatnak egyet az iskolakezdés előtt álló fiatalok és összegyűlnek a régi, jó pajtások. Sokan azt mondják, hogy nincs okunk ünnepelni… de kell-e az ünneplésre ok? Okkal vagy ok nélkül –nem tudom-, de a rendezvény nyitó napján láthatóan több száz ember jól érezte magát. Talán azért, mert a találkozások is ünneplésre adnak okot.

-Hirdetés-

A parasztember életében mindig vannak jó és rossz évek. Eddig is túléltük a gondokat, bajokat kitartó munkánkkal, szorgalmunkkal és töretlen hitünkkel” Domonyi László polgármester édesanyja szavait idézve 17 órakor hivatalosan is megnyitotta a XXVII. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok ünnepségsorozatát, majd beszédében köszöntötte testvérvárosaink delegációit is.

Domonyi László polgármester

A megnyitó ünnepséget megtisztelte jelenlétével többek között Dr. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium Mezőgazdaságért Felelős államtitkára, dr. Kerényi János országgyűlési képviselő, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Font Sándor, térségünk országgyűlési képviselője, a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának elnöke.

Kiskőrös Város Fúvószenekara vezette fel a 25 éves jubileumi évfordulóját ünneplő Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend tagjait és a borlovagrendek képviselőit

A borlovagrendek képviselőit Kiskőrös Város Fúvószenekara vezette fel, majd énekelt a Kiskőrösi Szlovák Nemzetiségi Népdalkör és Citerazenekar, valamint zárásként megmutatta tehetségét a naszvadiak néptánccsoportja.

Disztl Gábor bioborásznak ítélte Kiskőrös Város Képviselő-testülete ebben az évben a “Kiskőrös Város Szőlészetéért és Borászatáért”-díjat. A családi borászat számos nyertes, kiváló borral büszkélkedhet, értékrendjüket a minőségi borkészítés határozza meg.

Pro Vino Érdeméremmel ismerte el a Magyarországi Borrendek Országos Szövetsége Szentpéteri Attila borász munkásságát a kiskőrösi szüreti fesztivál nyitónapján megtartott borlovagavatási ceremónia előtt.

A boraikkal számos hazai és nemzetközi sikerekkel büszkélkedő Szentpéteri Borpince tulajdonosa a kilencedik, aki a Kiskőrösi “Gondűző” Borlovagrendből átvehette ezt a rangos elismerést Koczor Kálmán elnök-nagymestertől. 

Életút képekben címmel 18:30-kor, Kispálné dr. Lucza Ilona megnyitotta Babucsikné Zeikfalvy Anna kiállítását. A kiskőrösi grafikusművész 70. születésnapjára rendezett tárlatán köszöntőt mondott Domonyi László polgármester, közreműködött Sáfár Andrea, a SZÓ-LA-M AMI tanára, a szakmai részt pedig Furák Attila grafikusművész, rajztanár nyitotta meg (A kiállítás október 1-ig megtekinthető).

A nap folyamán a borutca is várta vendégeit, miközben az est fellépője a TNT fergeteges koncertet adott a szép számmal megjelent közönségnek. A fülbemászó, ismerős dallamokat Dobrády Ákossal és Intivel együtt zengték kicsik és nagyok.

TNT koncert

Folytatás következik….
Fotó és szöveg: Kincses Szilvi

 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (108 db kép)
MEGOSZTÁS