Szinte darabszámra pontosan ugyanannyi jelölt méreti meg magát az október 13-i önkormányzati választásokon mint 5 éve, hiszen a kiskőrösi nyolc egyéni választókerületben összesen 40 képviselőjelölt indul a 8 db elhozható egyéni képviselői helyért. Ugyanez a szám 5 évvel ezelőtt, az előző önkormányzati választásokon 42 volt, tehát nagyságrendileg ugyanannyian méretik meg magukat.  

-Hirdetés-

Viszont a jelöltek jelentős többsége már új személy.

Polgármester jelölt ismét a 2006 októbere óta hivatalban lévő Domonyi László, más nem vállalta a polgármester jelöltséget. Vele együtt összesen 41 jelölt (polgármester + a képviselőjelöltek) közül választhatnak a szavazók.

A nyolc kiskőrösi egyéni választókerületi körzetben 6 helyen indulnak olyan, 2014-ben már mandátumot nyert képviselők, akik a Fidesz-KDNP színeiben szeretnék folytatni munkájukat:

Az 1. számú körzetben Pohankovics András alpolgármester, a 3. számúban Horváth János, a 4-ben Gmoser András, az 5-ben Pethő Attila, a 7-ben Szedmák Tamás és a 8. körzetben pedig Markó Ferenc.

A 3. és a 6. körzetben a Fidesz is új jelölteket indít, Ungvári Ferenc és Szlovák Pál személyében, így az utóbbi kettő körzetben mindenképpen új képviselők kezdik meg a munkát október 13-tól.  A jelenlegi képviselőktől minden körzetben négy ellenfél szeretné elnyerni a mandátumot, akik mind valamilyen jelölő szervezet színeiben indulnak neki a választásnak. Független képviselőjelölt idén nem indul Kiskőrösön.

Jelentős átrendeződés van, az úgynevezett ellenzéki induló szervezetek tekintetében is:

Nem indul szervezetileg se az MSZP, se a Jobbik Kiskőrösön, helyettük új indulóként jelenik meg a Momentum, valamint a jelenleg is képviselő Hirsch Imre által fémjelzett új szervezet, a Kiskőrös Baráti Társaság Egyesület és az EP választásokon jól szereplő Gyurcsány Ferenc vezette párt a Demokratikus Koalíció (DK) jelöltjei. Valamennyi körzetben indít jelölteket a Kiskőrösi Gazdakör Egyesület, akik az Ültess Fát Mozgalommal közösen indulnak neki a választásoknak.

A www.valasztas.hu oldalon közzétett hivatalos adatok alapján 18 olyan képviselőjelölt van, akik már korábban is képviselők voltak, illetve már az előző önkormányzati választásokon is megmérették magukat, a többi 22 jelölt viszont korábban még soha nem indult az önkormányzati választáson Kiskőrösön.

Az 5, illetve a 7 körzetben a Fideszes jelölteken kívül valamennyi ellenjelölt „lecserélődött”, azaz teljesen új személyek küzdenek majd a voksokért a jelenlegi képviselőkkel (Pethő Attila, Szedmák Tamás) szemben, a többi körzetben 2-3 a korábbi választásokon már induló személy indul az újak mellett.

A kiskőrösi választásokon indulók 2019-ben:

Polgármester jelölt: Domonyi László Mihály – Fidesz-KDNP

1. választókerület:

Pohankovics András – Fidesz – KDNP

Rádulyné Dr. Petrányi Júlia – Kiskőrösi Baráti Társaság Egyesület

Szentpáli Ildikó Edit – Momentum

Tóth József – DK

Aszódiné Markó Terézia – Kiskőrösi Gazdakör –Ültess Fát Mozgalom

 

2. választókerület:

Ba Irén – Kiskőrösi Gazdakör –Ültess Fát Mozgalom

Hirsch Imre: – Kiskőrösi Baráti Társaság Egyesület

Kecskés Zsanett: Momentum

Rudits László Józsefné – DK

Ungvári Ferenc- Fidesz-KDNP

 

3. választókerület:

Horváth Borbála – Kiskőrösi Baráti Társaság Egyesület

Horváth János Endre: Fidesz-KDNP

Kudron Tamás – Momentum

Litauszki Jánosné: – Kiskőrösi Gazdakör –Ültess Fát Mozgalom

Tóth István: DK

 

4. választókerület:

Antal Ferenc: DK

Dulai György: – Kiskőrösi Gazdakör –Ültess Fát Mozgalom

Gmoser András: Fidesz-KDNP

Kecskés Lilla: Momentum

Szentendrei Pálné: – Kiskőrösi Baráti Társaság Egyesület

 

5. választókerület:

Disztl Gábor – Kiskőrösi Gazdakör –Ültess Fát Mozgalom

Jármai Imréné: DK

Pethő Attila Antal: Fidesz-KDNP

Takács Anna: Momentum

Török Tamás: – Kiskőrösi Baráti Társaság Egyesület

 

6. választókerület:

Ábrahám János– Kiskőrösi Baráti Társaság Egyesület

Antalné Filus Erika – DK

Maglódi Attila – Momentum

Nikléczi Gábor – Kiskőrösi Gazdakör –Ültess Fát Mozgalom

Szlovák Pál – Fidesz-KDNP

 

7. választókerület:

Harmati Csilla – Momentum

Illésné Korányi Melinda – Kiskőrösi Gazdakör –Ültess Fát Mozgalom

Jurnyikné Simkó Katalin – DK

Szabó József – Kiskőrösi Baráti Társaság Egyesület

Szedmák Tamás – Fidesz-KDNP

 

8. választókerület:

Fehér Tamás József – DK

Filus Tibor – Kiskőrösi Gazdakör –Ültess Fát Mozgalom

Dr. Kudron -Tonigold Nándor Antóniusz -Momentum

Markó Ferenc – Fidesz – KDNP

Szilberhorn Ákos – Kiskőrösi Baráti Társaság Egyesület

 

A jelölő szervezetek kompenzációs listái az alábbiak szerint lettek regisztrálva:

Fidesz-KDNP

  1. Ungvári Ferenc
  2. Horváth János Endre
  3. Gmoser András
  4. Pethő Attila Antal
  5. Szlovák Pál
  6. Szedmák Tamás
  7. Lengyel Gábor
  8. Dénes István
  9. Répásiné Lovász Erzsébet Márta

 

Kiskőrösi Gazdakör Egyesület – Ültess Fát Mozgalom Egyesület

  1. Filus Tibor
  2. Nikléczi Gábor
  3. Ba Irén
  4. Disztl Gábor
  5. Litauszki Jánosné
  6. Aszódiné Markó Terézia
  7. Dulai György
  8. Illésné Korányi Melinda

 

Kiskőrösi Baráti Társaság Egyesület

  1. Hirsch Imre
  2. Horváth Borbála
  3. Rádulyné Dr. Petrányi Júlia
  4. Szentendrei Pálné

 

Demokratikus Koalíció

  1. Antal Ferenc
  2. Fehér Tamás József
  3. Tóth József
  4. Antalné Filus Erika
  5. Tóth István
  6. Rudits László Józsefné
  7. Jurnyikné Simkó Katalin
  8. Jármai Imréné

 

Momentum Mozgalom

  1. Kudron Tamás
  2. Dr. Kudron-Tonigold Nándor Antóniusz
  3. Maglódi Attila
  4. Takács Anna
MEGOSZTÁS