Az akasztói Fürge Ujjak Kézimunka kör kézimunka találkozót szervezett az akasztói Faluházban szeptember 21-én. Az összejövetelre az adai, imrehegyi, tázlári, kiskőrösi Szellőrózsa Foltvarró és a helyi Fürge Ujjak Kézimunka kör kapott meghívást. Minden település elhozta a kézzel készített különlegességeit, portékáit és tárgyait. 

A találkozó elején Kisléghy Györgyné Ágnes az Akasztói Fürge Ujjak Kézimunka kör vezetője köszöntötte a megjelenteket. Majd a Vízkereszt Citerazenekar műsora színesítette a programot. A színes dallamok után Suhajda Antal Akasztó polgármestere mondta el köszöntő beszédét. Ezek után a csoportok külön-külön is bemutatkoztak.

-Hirdetés-

A kézimunka körünk tavaly ünnepelte tíz éves fennállását, és gondoltunk egy nagyot, hogy rendhagyó módon ünneplünk. Hogyan? Kézimunkát szerető és éltető közösségek tagjaival. Így lett az ötletből valóság, s immáron második alkalommal találkozunk, hogy átadjuk egymásnak ismereteinket, tapasztalatainkat és barátainkat köszönthessük”mondta Kisléghy Györgyné megnyitó beszédében.

Nagy munkában a kézimunka körök tagjai

„A 11 év alatt aktív, tevékeny közösséggé formálódott a csoport. Saját örömünkre kezdtünk kézimunkázni, majd mertünk álmodni és sorra jöttek a kiállítások, jótékonysági vásárok, országos megmérettetések, nyári tábor szervezése, barátságok más kézimunka körökkel. Nemcsak a kézimunkázással töltött időt osztjuk meg egymással, hanem szabadidőnkben is szívesen vagyunk együtt. Kirándulunk, túrázunk. Legutóbb Magyarpolánnyal és környékével ismerkedtünk meg. Tavaly szeptember óta a Piripara alkotóházban tevékenykedünk, kézműves foglalkozásokat tartunk rendszeresen a kiskőrösi EGYMI tanulócsoportjainak. Nyáron folytattuk az Öltögető tábort, most nagy erőkkel készülünk az őszi foglalkozásokra és az adventi időszakra.

A nap folytatásában mindenki elsajátíthatott valamilyen technikát, és készíthetett egy kis portékát a kötetlen és baráti beszélgetések közepette.

B.D

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (95 db kép)
MEGOSZTÁS