Az utóbbi években rendkívüli módon megindult a lakásépítés üteme Kiskőrösön. A város különböző részein a régi, már leromlott állapotú épületek helyén látványos lakóházak, helyenként többlakásos társasházak épülnek.

Az egyik ilyen beruházó cég a HL-Otthon Kft., amely az utóbbi években több korszerű társasházat épített fel és adott át tulajdonosaiknak. Az egyik legszembetűnőbb építési hullám Kiskőrösön a Kossuth Lajos utca végén és a Hunyadi utcában látható, ahol több mint egy tucat többlakásos társasház épült meg az utóbbi 5 évben, amely házak egészen új arculatot adna a város ezen részének.

-Hirdetés-

Péntek délelőtt került sor a cég eddigi legnagyobb, 22 lakásos lakóparkjának átadására.

A beruházó cég vezetője, Hajnal László meghívására az eseményen az új lakók és városvezetők mellett jelen voltak a kivitelező cégek képviselői, valamint az építőanyag beszállítók vezetői is.

Elsőként Szedmák Tamás, a város e területének önkormányzati képviselője szólalt fel és köszönte meg a kivitelezőknek, hogy munkájukkal látványos megújuláson megy keresztül a város ezen területe. Öröm látni, hogy a lassan kiüresedő öreg házak helyére új, korszerű épületek kerülnek és a fiatalok visszaköltöznek ebbe a városrészbe.

Domonyi László polgármester megköszönte, hogy az állam adta lehetőségeket jól kihasználva Kiskőrös fejődése nem áll meg, hanem látványosan fokozódik, melyhez a magánvállalkozók jelentősen hozzájárulnak. A város egyre vonzóbb lehet így a fiatal munkát és otthont keresők részére, amely a város gyarapodását, megmaradását segítheti elő hosszútávon.

Font Sándor országgyűlési képviselő

Font Sándor országgyűlési képviselő felszólalásában méltatta ezt a komoly eredményekkel járó beruházást. Majd emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a jelenlegi országos építési hangulat nagyban köszönhető a Kormány építést ösztönző adópolitikájának, valamint a nemrégen életbe lépett családpolitikai intézkedéseknek is, melyeknek köszönhetően a fiatalok lakáshoz jutását segítik elő a demográfiai helyzet mielőbbi javítása érdekében. Ennek a programnak a sikerességét mutatja a most átadott lakópark is.

Hajnal László, a HL-Otthon Kft. vezetője, a beruházó cég képviseletében mondott köszönetet a jelenlévőknek és az építkezésekben résztvevőknek. Bemutatta a cég eddigi történetét. Két évvel ezelőtt gondolták úgy, hogy elég nagy már a cég ahhoz, hogy belevágjanak egy ilyen nagy, összesen 1800 négyzetméteres épület megépítésébe. A Hunyadi utcában már korábban is építettek több kisebb társasházat, amellyel a lakók és a tulajdonosok mind elégedettek voltak.

Köszönetet mondott a kivitelezőknek és a munkásoknak, akik a téli hidegben és a nyári, esetenként tartós 35 fokos melegben is elvégezték a munkájukat, hogy készen lehessenek a lakások. A munkálatokat helyi és a térségben működő vállalkozások végezték el, volt olyan nap, amikor egyszerre 40 munkás dolgozott egy időben az épületben.

Ezt követően Endrődi Ferenc, az építőanyagot szállító Akker Plus Kft. vezetője köszöntötte a jelenlévőket és örömét fejezte ki, hogy mekkora az építési és a lakásvásárlási kedv ma Magyarországon, amelynek köszönhetően a minőségi építőanyag gyorsan beépítésre kerülhet ez ehhez hasonló építkezéseken.

A beszédek után Domonyi László polgármester, Hajnal László cégvezető és Szedmák Tamás a körzet önkormányzati képviselője átvágták a nemzeti színű szalagot, ezzel jelképesen átadták az épületet, majd bemutattak néhány már elkészült lakást a vendégeknek, akiket egy állófogadással is vártak a cég vezetői.

T.Z. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (29 db kép)
MEGOSZTÁS