A legnagyobb hagyományokra visszanyúló szomszédvári rangadóra került sor a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 13. fordulójában. A november 3-án lejátszott mérkőzésen a Soltvadkerti TE együttese hazai környezetben fogadta a Kiskőrösi LC gárdáját.

-Hirdetés-

Soltvadkerti TE: Frittmann – Rózsa, Tóth Á., Frei, Radics, Pekker (Soproni), Márki, Molnár, Nagy Sz., Szabó Sz., Szalai.
Edző: Marton István.

Kiskőrösi LC: Ámann – Hajnal, Katona, Pintyi, Kapus, Salami, Petrovics, Madácsi, Mokrickij, Vajda, Geiger (Oláh).
Edző: Miskovicz Bálint.

Az első félidőben egyenlő erők küzdelmét hozta a találkozó, amely során mindkét csapat szervezetten védekezett. A kiskőrösiek ebben a játékrészben nem tudtak komolyabb helyzeteket kialakítani, azonban a soltvadkertiek előtt több nagy gólszerzési lehetőség is adódott. A hazaiak gyors támadásai során a 15. percben Frei Tamás a felső lécet találta el. Ebben a játékrészben volt, hogy a szerencse, máskor pedig Ámann Márk bravúrja mentette meg a kiskőrösieket a bekapott góltól.

A szünet után már több lehetősége is adódott a kiskőrösieknek és a helyzetek tekintetében is kiegyenlítettebb lett a találkozó. A 70. percben gólt lőttek a kiskőrösiek egy kapusról kipattanó labda után, de lesállás miatt érvénytelen volt a találat. A mérkőzés 73. perce nagy fordulatot hozott a játékban. Ekkor Mokrickij Viktor megkapta második sárga lapját is Tóth Árpád buktatása után – korábban sportszerűtlen magatartásért már volt egy sárga lapja – és a kiállítás sorsára jutott. A kiállítás érdekes módon a soltvadkertieket zavarta meg jobban és a kiskőrösiek támadásai egyre veszélyesebbek voltak. Ugyan Tóth Árpád lábában ott volt a lehetőség a gólszerzésre, de a hazaiak csatára mintegy 6 méterről a kapusba lőtte a labdát. A sok hazai kihagyott helyzet a 77. percben bosszulta meg magát, amikor egy nagy védelmi hiba után Salami Eugene lőtte a labdát a hazai kapuba (0-1). A mérkőzés hajrájában a soltvadkerti támadások nem sok sikerrel jártak, miközben a 84. percben Oláh Kálmán egy újabb nagy egyéni hibát követően jutott labdához a soltvadkerti büntetőterület vonalánál és kapura törése után közelről lőtt a hálóba (0-2).

Marton István – Soltvadkerti TE edzője:
-Felfokozott hangulatban készültünk a rangadóra és a héten mindent megtettünk azért, hogy sikert érjünk el. Nagyon csalódott és szomorú vagyok, hogy nem tudtuk megnyerni a mérkőzést. Azt kértem a fiúktól, hogy stabil védekezésből indulva vezessünk gyors támadásokat és lehetőleg minél többet birtokoljuk a labdát, ami az első félidőben még jól működött. A szünet után sajnos a kiskőrösieknél volt többet a labda és ők tudtak kialakítani helyzeteket. Elszomorító, hogy mindkét gólunkat nagy védelmi hiba előzte meg. Két ellentétes félidő volt, amely során az első játékrész helyzetei alapján gólokkal kellett volna vezetnünk. A szünet után bent maradtunk az öltözőben, a kiállítás pedig sajnos bennünket zavart meg. A mérkőzés tanulsága a labdarúgás örök igazsága, miszerint a helyzeteket nem lehet bűntelenül kihagyni.

Miskovicz Bálint – Kiskőrösi LC edzője:
-A fiúknak azt mondtam a mérkőzés előtt, hogy egy ilyen rangadón oroszlánként kell küzdeni és úgy néz ki, hogy ma 11 kiskőrösi oroszlán volt a pályán. A játékosok megfelelően átérezték a mérkőzés jelentőségét. A Kiskőrösi Önkormányzat Sport Bizottságának elnöke Filus Tibor is bejött az öltözőbe és nagyon jó dolgokat mondott a fiúknak, ami úgy érzem szintén közrejátszott a sikerben. Átérezte minden labdarúgó, hogy mit jelent ez a mérkőzés a klubnak, a városnak és olyan teljesítményt nyújtottak ezen a napon, amit már régóta vár a közönség. Az első félidő a soltvadkerti csapaté volt, nekünk a szünet után voltak veszélyesebb helyzeteink. Végre ellenünk is hibázott egy csapat és nem csak mi adunk ajándék gólokat az ellenfeleinknek. Szerencsére a kiállítás bennünket dobott fel, még jobban odatettük magunkat, ami győzelmet eredményezett.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (43 db kép)
MEGOSZTÁS