A megyei I. osztályban szereplő Kiskőrösi NKSZSE női kézilabda csapata a pontvadászatban az átlagéletkort számítva a legfiatalabbnak tekinthető. A lányok úgy állnak helyt a felnőttek mezőnyében, hogy az utánpótlás bajnokságokban is szerepelnek rendszeresen.

-Hirdetés-

A bajnokság 7. fordulójában a kiskőrösiek hazai környezetben fogadták a Kiskunhalas gárdáját, akiktől 33-19 (7-16) arányú vereséget szenvedtek: Hell (k), Lukács (k), Rostás (k), Kornóczi 2, Krizsán, Schiszler 7, Tösmagi, Varga A. 3, Zsubori, Kun-Szabó 1, Szabó B. 3, László 1, Kolonusz 2, Holczimmer.

A november 10-én lejátszott mérkőzésen a dobogós helyekért küzdő vendégek már a találkozó elején átvették a kezdeményezést és az első félidő közepére 5 góllal vezettek. A kiskőrösiek lelkesen játszottak, de fiatal koruknál fogva nem tudták felvenni a versenyt a fizikálisan jóval erősebb és idősebb játékosokból álló kiskunhalasiakkal.

Szabó Tamás – Kiskőrösi NKSZSE edzője:
-Nehéz értékelnem ezt a mérkőzést, mert a bajnokság egyik legerősebb csapatával játszottunk a mai napon. Fontos elmondanom, hogy a mi együttesünk messze a legfiatalabb a mezőnyben, ugyanis az ilyen tekintetben előttünk álló nemesnádudvariaktól is 3,5 évvel fiatalabb az átlagéletkorunk. A mérkőzés előtt két órával a lányok egy ifjúsági találkozót is lejátszottak, ami szintén sokat kivett a játékosokból. Sajnos a keretben van két sérült is Borbényi Luca és Polereczki Petra személyében, akikre nem számíthattam. Mindezek ismeretében nem vártam szoros mérkőzést. A második félidőben átestek a lányok a fizikális dolgokból eredő holtponton és több gólt tudtunk szerezni, mint az első játékrészben. A csapatból ki tudom emelni Schiszler Hanna küzdőszellemét, Zsubori Zsófia jó helyzetkihasználását és védőmunkáját, Kornóczi Natália gólérzékenységét és Varga Anna védekezését. Van még idén három mérkőzésünk, melyek sorában két hét múlva szomszédvári rangadóra várjuk a soltvadkertieket. Folyamatosan tanulunk az elkövetett hibákból és építkezünk, hogy a jövőben egyre eredményesebbek tudjunk lenni.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (52 db kép)
MEGOSZTÁS