Pecznyik Gábor már egészen kiskorában édesapja révén került kapcsolatba a labdarúgással. Később szerepelt a Videoton korosztályos csapatában, majd egy Miskei kitérő után hazaigazolt Kiskőrösre, ahol sok szép sikert ért el a klubbal. Gábor idén megkapta Kiskőrösön a Város sportjáért díjat.

-Hirdetés-

Vele beszélgettünk pályafutásáról, magáról a labdarúgásról és édesapjáról. Továbbá kicsit nosztalgiáztunk is vele. 

Hogyan kerültél kapcsolatba a labdarúgással?

Én kezdetektől fogva már a labdarúgást választottam. Más sport nem is jött szóba, mivel édesapám is focizott és ő vitt ki annak idején a meccsekre. Ő adta nekem először a labdát is. Ahogyan emlékszem rá, egyből meg is tetszett. Akkoriban még szinte minden gyermek futballozott. Itt Kiskőrösön az iskolában a Holló Jani bácsi szervezte annak idején az osztálybajnokságokat. Az ő kezei alatt kezdtem én is a labdarúgást az általános iskolában.

Pályafutásodról mesélnél nekünk?

Akkoriban a serdülőbajnokság volt a kezdet a 14-15 éves játékosoknak már klubszinten is. Én 1978-ban lettem igazolt játékos, akkor igazolt le a Kiskőrös csapata. Majd két évig itt pallérozódtam. Utána kijártam a nyolc osztályt, aztán jött a továbbtanulás kérdése és futballban is a feljebb lépés lehetősége. Elég jól ment a játék, ebből adódóan édesapám elvitt Székesfehérvárra egy tehetségkutatóra. Azért Székesfehérvárra, mert iskolába is oda szerettem volna menni. Úgy gondoltuk, hogy az iskola mellett lesz lehetőségem tovább folytatni a labdarúgást.
Székesfehérváron elkezdtem az iskolát, majd a labdarúgást is a Videotonba. Ott játszottam a serdülő és ifjúsági csapatban. Később volt junior bajnokság is a 18 éven felülieknek, abban is részt vettem. Sajnos utána a felnőtt keretbe nem kerültem fel, tehát szerződést nem kaptam, így új klubbot kellett keresnem.
Felvetődött a kérdés, hogy esetleg hazaigazolok, de én szerettem volna magasabb szinten futballozni. Végül Miskére kerültem, ahol akkoriban több éven keresztül jól menő futballcsapat volt. Ott lejátszottam egy félévet ősszel, sajnos a tél folyamán autóbaleset miatt egy hónapos kórházi kezelés várt rám. Ezek után tavasszal egy-két meccsen még játszottam Miskén, majd hazaigazoltam Kiskőrösre – azon a nyáron, amikor Szlovák László is hazatért a Diósgyőrtől, az NB1-ből. Innentől kezdve nagy kitérők nem voltak. 2003 februárjában igazoltam el egy fél szezonra Akasztóra. Majd 2003 nyara óta Kiskőrösön játszok, manapság már a megye hármas csapatban.

Legemlékezetesebb pillanatok?

Sok ilyen van. Bajnoki címek, megyei kupa győzelmek mind-mind nagyon kedves emlékek számomra. De ha ki kellene emelni néhányat, akkor az első ilyen, amikor 1988-ban a Kiskőrös megnyerte a megyei első osztályú bajnokságot hosszú évek után. Négy évre rá megnyertük az NBIII-as bajnokságot. Ez is olyan, amire az ember szívesen emlékszik vissza. Aztán jött az NBII. Az első szezonban negyedikek lettünk, majd a második évadunkban 1994-ben megnyertük az NBII-es bajnokságot is. Első Bács-Kiskun megyei csapatként erre előtte nem volt példa. Ez is egy óriási és felejthetetlen élmény marad számomra.

Az NB1-ben te szerepeltél?

Akkoriban volt egy kis felfordulás itt, hiszen Kiskőrösön volt egy NBII-őt nyert csapat, míg Akasztón egy megyei első osztályt nyert együttes – mindkettő Stadler József hathatós támogatásával történt. Majd volt a nagy stadionkérdés, végül Akasztón épült stadion, ahová Stadler József átvitte a csapatot. Az akkori vezetés úgy döntött, hogy Kiskőrös itt marad. Utána már az NBIII-ban szerepelt a Kiskőrös, a Stadler FC pedig Akasztón az NBI-ben. Én az NBI-es csapattal kezdtem a felkészülést, játszottam is egy kupamérkőzésen a Lánycsók ellen a Stadler FC-ben. Akkoriban kettős játékengedélyem volt, az első meccsek időpontjai máris ütköztek egymással. Az NBI-es csapat ment Debrecenbe, míg a Kiskőrös – ha jól emlékszem – Kecskemétre. Döntenem kellett. Végül itt maradtam Kiskőrösön.

Ha ki kellene emelni egy mérkőzést, akkor melyik volt számodra a legemlékezetesebb?

Ha ki kellene emelnem, akkor egyértelműen az 1994. június 12-i találkozót emelném ki, amikor a Hajdúnánás ellen megnyertük az NBII-es bajnokságot. Óriási öröm tört ki a találkozó után, együtt ünnepeltek a játékosok és a szurkolók. Azt tudni kell, hogy ez a találkozó döntő volt, hiszen nagy csatában álltunk a Hatvannal – főleg tavasszal a bajnoki címért. Végül sikerült megnyernünk az utolsó találkozót hazai pályán 4-2 arányban a Hajdúnánás ellen. Azon a találkozón én kezdőként léptem pályára. Emlékszem, hogy egy tizenegyessel egyenlítettünk ki Kanál Zoltán révén, majd Gubucz László mesterhármasának is köszönhetően tudtunk 4-2-re győzni. Akkor Tellinger Vilmos volt az edző.

Hogyan látod a labdarúgás fejlődését?

Amikor én elkezdtem a labdarúgást, akkoriban még más szisztéma volt. Akkor kezdődött az a korszak, ahol már sokkal jobban a középpályára helyeződött a hangsúly. Amikor én még gyerek voltam, akkor voltak óriási csatáregyéniségek. Igaz, azóta is voltak és napjainkban is vannak, de akkoriban sokkal több ilyen egyéniség volt. Nem volt ennyire emberfogású az egész futball. Mostanában a csapatoknak nagyon szervezett a védőjátéka. Amikor én elkezdtem, még nem így volt. Tehát fejlődött sokat a futball ebbe az irányba és sokkal gyorsabb lett a játék, kevés érintéssel, sok passzal és ütközéssel tarkítottak a mai találkozók. A másik, hogy most már az a jellemző, hogy a csapat szervezett legyen és nincs annyi egyéniség, mint amikor még elkezdtem a futballt.

1991. Szeptember 4. Kiskőrös – Miske Magyar Kupa mérkőzés a tizenhat közé jutásért

Vannak kedvenc csapataid?

Voltak is és most is vannak. Amikor elkerültem a Videotonba, akkor az volt a kedvenc csapatom. Azóta is figyelemmel követem őket és valamennyire szimpatizálok is velük, mivel azért csak van oda kötődésem. Most már évek óta Barcelona a kedvenc. Számomra egy olyan stílust képviselnek, ami nekem nagyon tetszik. Kedvenc játékosom Lionel Messi. De volt olyan időszak, amikor a Barcelona nem volt ilyen sikeres.
A másik nagyágyú a Real Madrid volt, az akkori játékukat nagyon kedveltem. Ez olyan húsz évvel ezelőtt volt. Hierro, Mitchel Salgado, Raul, Zidane féle együttesre gondolok. Ők voltak a galaktikusok. Akkor kezdett védeni Iker Cassilas is. Nagyon taktikus játékot játszott az a csapat, sokat volt náluk a labda, az ellenfeleket kevésszer hagyták szóhoz jutni. Nyilván a világbajnokságokon a Brazilok is nagy kedvencek voltak.

Van olyan példaképed, akinek a játéka tetszett neked?

Mindig volt, akiknek tetszett a játéka, de ha egyet ki kell emelni, akkor Edgar Davids-ot mondanám. Ő az Ajax-ban kezdte profi karrierjét. Emlékszem rá amikor megnyerték a Bajnokok Ligáját egy fiatal csapattal. Ő is a középpályán játszott, nagyon hatékony játékos volt, jól birtokolta a labdát és remek passzokkal hozta helyzetbe mindig a csatárokat. Nagyon sok labdát szerzett. Egy időben sokan mondták rólam, hogy úgy játszok, mint a Davids.

1999. Július edzőmérkőzésen a Kiskőrös a Stadler Stadionban

Minden év telén megrendezik édesapád emlékére a Pecznyik Sándor Emléktornát. Beszélnél erről pár szóban?

Nagy megtiszteltetés, hogy ilyen formában megemlékeznek édesapámról. Ilyenkor úgy gondolja az ember, hogy elismerik azt, amit édesapám Pecznyik Sándor tett a Kiskőrösi labdarúgásért. Ő is több éven keresztül futballozott itt Kiskőrösön. Szép sikereket ért el annak idején is a Kiskőrösi együttes, hiszen tagja volt az akkoriban megye egyes bajnokcsapatnak, amivel feljutottak az NBIII-ba. 1965-ben készült el a futballpálya, az avatón a Magyar Válogatott lépett pályára a Kiskőrös ellen. Ő is a csapat tagja volt és játszhatott az akkori válogatott ellen. Majd a labdarúgás után a vezetőségben is több éven át dolgozott. Nagyon nemes gesztus, hogy ezzel a tornával elismerték a munkáját. 2006-tól –  egy év kivételével – minden télen megrendezték Kiskőrösön. Idén már a 12. Pecznyik Sándor Emléktornát rendezték. Köszönet illeti az egyesületet és azokat a személyeket, akik ezt elindították és évek óta tevékenyen részt vesznek a Pecznyik Sándor Emléktorna szervezésében.

Idén Kiskőrös Város Sportjáért díjat vehettél át március 15-én. Hogyan fogadtad ezt az elismerést?

Nagy meglepetés volt számomra, egyrészt azért mert Magyarországon a futballnak nincs akkora nívója. Viszont annál nagyobb örömmel fogadtam. Örülök, hogy úgy gondolták azok az emberek, akik ezt megszavazták nekem, hogy én erre érdemes vagyok. Akkor is és most is megköszönöm azoknak, akik ebben a döntésben részt vettek. Nagy megtiszteltetés ez számomra.

Kívánom, hogy még sokáig űzd kedvenc sportágadat, a labdarúgást!

B.D.

MEGOSZTÁS