Van előttünk négy hét. Néha úgy tűnik, az év legkedvesebb időszaka. Néha pedig úgy, már a kezdetén a végét várjuk. Akárhogy is, holnap meggyújtjuk az első gyertyát a koszorún.
Ami lehet, hogy már nem is koszorú, a gyertyák pedig nem biztos, hogy lilák és rózsaszínűek. Talán nem is számítanak ezek a külsőségek. Van valami giccses, kötelező, legalább ilyenkor szeretnünk kell egymást felhangja az egész ünnepkörnek. Így aztán a feldíszített asztaloknál fáradt, frusztrált és gyakran olyan családtagok ülnek, akiket csak az ünnep „terel” össze egy időre.
Maradhatna keserű szájíz bennünk már a készülődés során, de valami megmagyarázhatatlan módon
adventben és karácsonyban az emberek mégis a reménységet látják.
Talán éppen azért, mert az ünnep legmélyén a remény húzódik meg. Amikor az emberek kiteszik a koszorúkat a központi helyre, már érzik a fenyőfa illatát. Amikor a gyerekekkel egész decemberben mézeskalácsot sütünk, már látjuk magunk előtt a roskadásig megpakolt asztalokat. Amikor az ajándékokat keresgéljük, már elképzeljük szeretteink arcát, amikor kibontják azokat a csomagolásból.
Mert advent út. Az első állomására holnap érkezünk.
Nem jelenti mindannyiunknak ugyanazt. Épp ez a különleges benne. Mindenki másként fejezi ki, hogy számára mit jelent. A legnagyobb Jézus szobor ma már nem is Brazíliában áll, hanem Lengyelországban. És ezeken kívül is számos óriási Krisztus szobor „verseng” az emberiség figyelméért.
De Jézus egy jelentéktelennek tűnő faluban, egy jászolban látta meg a napvilágot. Talán rejtőzik ebben is üzenet.
Hogy nem az számít, mekkora szobrot építünk neki,
hányszor és hány fórumon emlegetjük őt, hanem hogy van-e bátorságunk hozzá fordulni, például úgy, mint a pásztorok. Csendben, nyugodtan, szenzációhajhászás nélkül. Eljutni hozzá a saját, személyre szabott utunkon.
Időt karácsonyra
Mikor már minden üzletben jártál,
és minden sorban órákig vártál,
szomorú sóhaj ül kipirult arcodra:
Adjatok nekem időt karácsonyra!
Mikor már minden táskát becipeltél,
és minden kérdésre megfeleltél,
megkelt a kalács és kisült a torta.
Már csak időt kérnél karácsonyra.
Időt, hogy ma megsimítsd a szeretteid arcát,
karácsonyi gyertyafényben lásd a remény táncát.
Adjon Isten időt, hogy merjünk csendben lenni,
ajándékul mától fogva: a lényegre figyelni.
Kutyifa Anikó
