Gyerekkoromban nem volt ilyen színes és szép a Karácsony, mint később, amikor nekem is lettek gyerekeim. Én Felsőcebén nőttem fel, akkor örültünk, hogyha volt ezüst papíros szaloncukrunk, citromos, csokis.
Díszként diót festettünk be, gyufaszálat dugtunk bele, és úgy rá a cérnát, színes papírból karikákat ragasztottunk össze, jó hosszú láncba, és azt tettük még a fára. Ajándékkal nem voltunk elkényeztetve, volt amikor csak ruhát kaptunk, mert arra volt szükségünk.
Nálunk sem visszük túlzásba az ajándékozást, inkább az élményt adunk egymásnak – színház, koncert, hosszú hétvégi kirándulás, vagy egy vacsora. A karácsonyfát én még mindig egyedül díszítem fel, hogy az mindenkinek meglepetés legyen. December 24-én elmegyünk a templomba, amikor hazaérkezünk, én megyek be elsőnek a lakásba, hogy kitegyem az ajándékokat, bekapcsoljam a karácsonyi zenét. A családom csengőszóra jön be. Körbeállunk, énekelünk, és átadjuk a meglepetéseket. Aztán jöhet az ünnepi vacsora: halászlé, rántott hal, bejgli.
Majd a fa köré ülünk, és társasjátékozunk, jót nevetgélünk, beszélgetünk. Örülünk, hogy együtt vagyunk! Mivel fiam már megnősült, ők idén csak 26-án jönnek. Ez lesz az első év, hogy szentestén a lányommal, unokámmal négyen leszünk – de nekem minden nap karácsony, ha velünk vannak azok, akiket szeretünk, és akik a legfontosabbak számunkra.
Békés, Boldog Karácsonyt kívánok minden kedves olvasónak!
(Horváth-Almaski Gézáné) Erzsi
