MIRE JÓ A KARÁCSONY? …vagyis egy bizonyos karácsonyi történet, ami kihat a mai napomra is…. és más okból kifolyólag, de remélem más életére is.
A karácsony történetéről nem tisztem beszélni, azt megteszik helyettem az illetékesek. Mi is meghallgatjuk minden évben templomunkban, papunk tolmácsolásában.
Ha itthon vagyunk, és nincs valami nagyon fontos dolgunk, akkor elmegyünk minden vasárnap kis templomunkba, Erdőtelken. Ez elég sűrűn előfordul, mert általában ráérünk. Sajnos látjuk, hogy nagyon kevesen vagyunk, évente talán egyszer-kétszer majdnem telt ház van, akkor vagyunk közel ötvenen.
(Csak így négyszemközt elárulom, minden alkalommal tiltott szerencsejátékot játszunk. Fogadunk.)
Minden vasárnap úgy indulunk, hogy fogadunk, azon a napon mennyien lesznek. Legtöbbször én veszítek… az átlag 8-15 fő.
Pedig:
– családias a hangulat
– mindenki ismer már mindenkit
– a szószék hat sorral előrébb van, tehát hangszóró nélkül tisztán hallom a pap minden szavát, és az énekeket
– a papoknak mindig van egy pár kedves szava hozzánk az istentisztelet előtt is és utána is.
– nem utolsó sorban közel van hozzánk
– volt már nem egyszer interaktív istentisztelet is, amikor bevontak bennünket is az igehirdetés menetébe.
De nem is tudom miért tértem ki erre, amikor a karácsonyról szeretnék beszélni….
Sokan – köztük pár éve sajnos mi is – úgy éltük meg ezt az ünnepet, hogy többnyire az anyagi dolgokról szólt. Nagy fa, sok ajándék, sok ennivaló… stb.
Pár éve megbeszéltük mindenkivel, hogy mi nem ajándékozunk, és mi sem szeretnénk kapni semmi pénzen megvehetőt, hogy ez az ünnep ne erről szóljon.
Ekkor léptem egy nagyot, és amit már évek óta halogattam, végre megtettem– jelentkeztem a környék legjobb énektanárához. Elhatároztam, hogy készülök egy szép dallal szűkebb családomnak.
Kozmetikusként dolgozom, jó pár vendégem jár Zsuzsához énekórákra, már nagyon régóta szerettem volna én is, de valahogy nem mertem. Most itt volt az alkalom.
Vettem a bátorságom, és felhívtam. Szeptembertől decemberig gyakoroltuk azt a gyönyörű számot, amit aztán előadtam Szentestén – az Ismerős Arcoktól a “Nélküled” című számot.
Minden próbán sírtam, és azt gondoltam, nem fog menni, nem fogom tudni sírás nélkül elénekelni.
Eljött a nagy nap. Senki nem tudta, hogy mi lesz a meglepetésem. Mindenkit leültettem, szerettem volna pár szót mondani az éneklés előtt a családról, az életünkről, és hogy mennyire hálás vagyok… de nem tudtam. Elsírtam magam. Remegett kezem, lábam. Betettem a pendrive-ot a hangszóróba, becsuktam a szemem, és énekeltem.
Amikor vége lett, lányaim sírva jöttek átölelni, a párom mondott pár kedves szót, de azért a fiúk tartották magukat. Lehet, hogy nem arattam osztatlan sikert, de azt hiszem, hogy meghatározó élmény marad örökre – kinek ezért, kinek azért. Mindenesetre többet ért, mint az X-edik tárgy a fa alatt.
Valamit én is kaptam ettől a karácsonyi meglepetéstől. Azóta is minden héten énekórára járok, és kaptam egy új vendéget is az énektanárnő személyében.
Sokan vannak karácsonykor egyedül. Ilyenkor a legjobb, ha valaki meghívja magához a szintén egyedül, magányosan ünneplő ismerőseit, barátait, szomszédait.
Már az is elfogadott, hogy egész családok mennek ilyenkor wellness hotelekbe. Na, ott tényleg semmi veszekedésforrás nincs…. maximum, hogy milyen ruhát vegyenek fel a vacsorához…
Párom ilyenkor fokozottan érzékenyebb a nehezebb sorsban élők iránt. Volt, hogy ismeretleneknek segített, segít, de a közeli ismerősei is részesülnek ilyenkor pár jó falatban, vagy (és) jó italban. Az állatokról is gondoskodjunk, hisz sokat köszönhetünk nekik.
Mindenkinek áldott, békés, (veszekedésmentes) élményekkel teli boldog karácsonyt kívánok szeretettel.
Éva
