Az ember alapvető igénye a biztonság. Hacsak éppen nem kötélugrást hajtunk végre – hogy adrenalinban fürödve ég és föld között egy időre elveszítsük a kontrollt testünk felett – akkor szeretjük tudni, hol a helyünk a világban. Sokszor nehéz két dolog között lenni. Megvan az új bútor, de még itt a régi. Épül az új ház, de még a régiben lakunk. Van egy diplománk, de belevágtunk a másik megszerzésébe. Új munkahelyre vágyunk, de még nem körvonalazódott a másik. Ártó kapcsolatban vagyunk, de még nem tudjuk, hogyan lépjünk. Fél szívvel itt, fél szívvel ott. Biztonságra vágyó lelkünk ezt nehezen viseli.
A két ünnep közötti állapot kicsit kihúzza lábunk alól a talajt. Már nincs ünnep, de még nem igaziak a hétköznapok. Az első tűlevelek megkapaszkodtak a szőnyegben. Az alufólia meggyűrődött a vitt süti helyett kapott hozott süti felett. A halászlé teteje megdermedt, a bejgli kicsit száradt, a megmaradt salátában barnulni kezd a krumpli. A szobamérleg reszketve bujkál a fürdőszoba szekrény alatt. Néhány ajándékot tökéletesen eltaláltunk, némelyek a szekrénybe kerülnek. Egyik találkozás örömet hozott, másik szomorúságot. A családi ebédre összetolt asztalok visszakerülnek a helyükre. Méla nosztalgia ül az emberek szívére. Sok családban, ahol sírós kisbaba, beteg, idős szülő vagy sajátos nevelési igényű gyermek is ünnepelt, nem jutott ajándék mindenkinek vagy gyász szorongatja a szíveket, az ember nem feltétlenül érezte át az ünnep központilag előírt hangulatát. A nehéz élethelyzetekben az ünnep alatt még szomjasabb a lélek a nyugodt, békés pillanatokra, örömpercekre, csendes órákra.
Sokszor azonban jó két dolog között lenni. A nő kismama, de még nem anya. Menyasszony, de még nem feleség. A tészta megkelt, de még ki kell szaggatni. Egy rajz, egy dal, egy vers vagy egy festmény már majdnem kész.
Az ember ilyen köztes lény. Félelmeinket legyőzve építünk bátorságot. Szülőként szigorral szeretünk, aggódva támogatunk, gyökereket adva engedünk szárnyalni. Szeretteinkkel tudunk hallgatva beszélni, sírva nevetni. A végletek között egyensúlyozva keressük a harmóniát az életünkben.
A két ünnep közötti időszak gyakran számvetés. Elért és elveszített álmaink felett. Megtanult leckéink és új céljaink felett. Pár nap és szilveszter. Különleges éjfél, amikor a múlt és a jövő egyetlen, törékeny pillanatra találkozik. A pezsgőspoharak csengésével búcsút is int a varázslat, így aztán nagyon kell figyelnünk. Az ember élete a legnagyobb között a világon. A születés és halál közötti megismételhetetlen, egyetlen lehetőségünk arra, hogy emberek legyünk, a szó igazi értelmében. Ahogy az Isten számunkra álmodta, mikor az első emberre nézve így szólt: Igen jó. (1 Móz, 1, 31)
Legyen az újévi fogadalmunk az, hogy igyekszünk megbecsülni belénk vetett bizalmát!
Kutyifa Anikó
