Eszembe jutott egy korábbi beszélgetésem egy volt osztálytársammal, aki elégedetten mesélt az életéről. Mindig ugyanott élt, ahol született, ott tanult szakmát, ott alapított családot, ott van a háza, ott dolgozik, és boldogan, elégedetten él. Ehhez képest én megtettem egy hosszú és aránylag cifra életutat azért, hogy nagyjából ugyanazt mondhassam el magamról, amit a barátom: boldogan, elégedetten élek.
Persze nincs okom a panaszra, hisz az így megszerzett tapasztalat, és mindaz, amit, és akiket ezen az úton megismerhettem, az megfizethetetlen! És ezért nagyon hálás vagyok. De azért valamire ösztönzött az a beszélgetés:
olykor érdemes átgondolni, hogy mire és mennyi energiát szánok. Mi az, ami érték és megmarad?
Melyek azok a kerülőutak, amelyeket ha kihagyok, nem veszítek semmit? Kik azok a személyek, melyek azok a kapcsolatok, amelyek nem visznek tovább, csak kivesznek belőlem? Mit tegyek, és hogyan, hogy a végén elmondhassam, hogy “a jó lóra tettem”, vagy a Biblia nyelvezetét használva “sziklára építettem“?
Tudom, ez korral is jár, hogy az ember elkezd ilyeneken gondolkodni. Itt érvényt szerez Ursula von der Leyen mondása:
“Lehet, hogy a fiatalok gyorsak, de az idősek ismerik a rövidítést.”
Keresem tehát én is ezeket a hasznos rövidítéseket.
Évváltás előtt állva, ez lehet akár egy újévi fogadalom is. Tekintsük át az életünket, és ha látunk olyan területeket, amelyre hiábavaló energiát pazarolunk, azokat inkább mellőzzük. Természetesen nem arról beszélek, hogy vegyük őrlángra az életünket és tétlenül várjuk ki a végét. De meggyőződésem, hogy
túl értékes az életünk ahhoz, hogy hiábavalóságokkal töltsük.
De hogyan döntsük el, hogy mi az, ami megéri? Jézus, amikor a megtérésről beszél, azt tanácsolja, hogy mielőtt valamibe belekezdünk, számoljuk ki, hogy megéri-e. “Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig? Nehogy – miután alapot vetett, de nem tudta befejezni – gúnyolni kezdje mindenki, aki látja, és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni” (Lukács evangéliuma 14,28-30)
Gondoljuk tehát végig a lépéseinket, mielőtt döntünk. Figyeljünk másokat, és tanuljunk belőle. Az nem annyira fáj, mint amikor saját hibánkból kell tanulnunk (bár nem is annyira hatékony). Keressük tapasztalt és bölcs emberek társaságát, és adott esetben ne szégyelljünk tanácsot kérni tőlük.
Végül pedig van egy elvem: Semmit sem bánok az életben, csak a bűneimet (azt viszont érdemes megbánni Isten előtt!). Minden mást pedig megpróbálok ezentúl jobban csinálni. Nem baj, ha eddig valamiben rossz lóra tettél.
Nem bánkódni kell, az nem ér semmit. Változtatni kell! És persze úgy élni, hogy ha lehet, ne kelljen megbánni semmit.
Kívánok ehhez bölcsességet, és ennek értelmében egy áldott évet és szép életet!
Seidel Alex
