2019-ben is újra több nagyértékű és korszerű mentési eszköz beszerzésével sikerült fejlesztést megvalósítani a Kiskőrösi Mentőállomáson!

Állami támogatásból lecserélődhetett mind a három járművünk modern, jó elrendezésű, sárga színű, kényelmes mentőautóra, és egyre több életmentő eszköz újulhatott meg az Országos Mentőszolgálatnak köszönhetően –

-Hirdetés-

nyilatkozta hírportálunknak Farkas Gyula, az alapítvány elnöke. 

Fontos minden szakmai előrelépés, ugyanis már ebben az évben több mint 3300 alkalommal hívták segítségül a kiskőrösi mentőállomás életmentőit!

Alapítványunk 2019-es évre kitűzött céljai közül az alábbiakat sikerült megvalósítanunk több mint 10.000.000.- Ft értékben:

–  Két mentőautóban van már Lucas 3 mellkas kompressziós készülék.
– Korszerű Oxylog 3000 lélegeztetőgépet vásároltunk.
–  Új végtagrögzítő eszközöket és vákuum matracokat szereztünk be.
–  Oktatásokra, szakmai továbbképzésekre küldtük dolgozóinkat.
– Több településen interaktív bemutatókat, állapotfelméréseket tartottunk, a Mentőállomáson pedig Nyílt Napot és VÉRADÁST szerveztünk.
– Facebook oldalunk egyre népszerűbb így naprakész tájékoztatást tudunk adni a lakosság részére.

Az Országos Mentőszolgálat Alapítványával megállapodást kötöttünk a harmadik Lucas 3 újraélesztést segítő mellkas kompressziós készülékünk közös beszerzéséről!

A közel 5.000.000.- Ft értékű berendezés szívleállás esetén a betegre helyezve mesterségesen végzi a mellkasi nyomásokat. Támogatóinknak és az 1% felajánlásoknak köszönhetően ez a tervezett eszköz is már a kiskőrösi mentőállomásra érkezett!

A 2018 évi adó 1% felajánlások összege, ami számlánkra érkezett: 7.879.112.- Ft. 

Köszönjük, hogy Önökre is számíthattunk ebben az évben, és támogatásukkal mellettünk maradtak, így segítve terveink megvalósulását.

Kutyifa Icu 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (14 db kép)
MEGOSZTÁS